
Fotó: Veres Nándor
Feljavították a csíkzsögödi Natúr lakópark felé vezető néhány kilométeres útszakaszt.
2015. november 05., 11:352015. november 05., 11:35
2015. november 05., 11:362015. november 05., 11:36
Az út helyreállítási munkálatait a Harvíz Rt. megbízásából az ACI Kolozsvár Rt. végezte el. Tavaly tavasszal fogott hozzá a regionális víz- és csatornaszolgáltató Harvíz Rt. a zsögödi városrészen a szennyvízhálózat kiépítéséhez, bővítéséhez. A Natúr lakópark felé vezető úton is ástak, vezetékeket fektettek le, mivel ezen a szakaszon érkezik a városba a Szentléleken és Fitódban összegyűlő szennyvíz.
„Tavaly több alkalommal is félbe kellett hagyják a munkálatokat a kedvezőtlen talajviszonyok miatt. Ezek után részleges útjavítások voltak, de általában a közlekedés rossz körülmények között zajlott” – ismertette az akkori körülményeket Oláh Sándor projektvezető. Augusztusban számoltunk be arról, hogy az ott lakók panaszt nyújtottak be a csíkszeredai polgármesteri hivatalhoz, jelezve, hogy a zsögödi templomtól a lakóparkig vezető útszakasz gödrös és járhatatlan. Oláhtól megtudtuk, hogy az út helyrehozásához a múlt héten fogtak hozzá, és egy 20 méteres szakasz kivételével el is végezték a munkálatokat. „Ezen a rövid szakaszon tegnap fejezték be a vezeték kijavítását, a héten pedig végeznek itt is az útjavítással” – ígérte a projektvezető.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!