Összesen hetvenkilenc nehéz sorsú csíki személynek juttatja el a Gyulafehérvári Caritas az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akció nyomán összegyűlt összegből vásárolt, hatvan lej értékű élelmiszercsomagokat.
2016. december 17., 16:182016. december 17., 16:18
2016. december 17., 17:172016. december 17., 17:17
Máthé Edit, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa kollégájával naponta 10–12 beteget látogat meg és ápol otthonában. Pénteken mi is velük tartottunk Csíktaplocára, a Páll családhoz, ahol egyúttal az ajándékcsomagot is átadták. A 83 éves Viktória néni nem tud teljesen gondoskodni magáról, rendszeresen el kell lássák az otthoni beteggondozók. A család szerény anyagi körülmények között él, ezért nagyon örvendtek az összeállított élelmiszercsomagnak. Az idős asszony az édességnek, fia, Imre pedig a tartós élelmiszereknek örült a legjobban, mint mondta, „biza, jól fog”.
A Páll család 1984 óta él Csíktaplocán. Hidegségről költöztek először Csíkmadarasra, majd onnan mostani lakhelyükre. Viktória néni régen a kollektívben, azt követően pedig a kísérleti burgonya állomáson dolgozott. Jelenleg két fiával él együtt, közülük Imre valamikor pásztorként kereste a kenyerét, de kórházba került, egészségi állapota pedig nem engedte, hogy folytathassa a pásztorkodást. Nehéz helyzetben vannak, a tüzelőfájuk sem tart ki a tél végéig.
A Gyulafehérvári Caritas október 14-én szervezte meg Erdély több településén az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akcióját. Idén ötezren kapcsolódtak be a jótékonysági mozgalomba, és több mint 42 ezer lejt adományoztak. Csíkszeredában és Karcfalván is meghaladta a hatszázat a részt vevők száma, akik összesen 5415 lejt adtak a hátrányos helyzetű embertársaik karácsonyának szebbé tételére.
Az összegből 79 csomagot állítottak össze, egyenként 60 lej értékben – tudtuk meg a Bedő Krisztina, a Caritas közkapcsolatokért felelős munkatársa által rendelkezésünkre bocsátott adatokból. „A csomagokat rászoruló idősek, családok kapják, olyan személyek, akik a Caritas valamilyen programja által foglalkoztatottak és nyilvántartásunkban szerepelnek” – sorolta Bedő Krisztina. A csomagok főként alapélelmiszereket tartalmaznak: lisztet, cukrot, olajat, száraz tésztát, puliszkalisztet, borsó- és babkonzerveket, pástétomot, fűszereket, rizst, háztartási kekszet, házi csokoládét, valamint szaloncukrot. Az összes összeállított csomagot még az ünnepek előtt kiosztják.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!