Jövőre marad a temető rendezése

Minden bizonnyal elmarad erről az évről a csíkszeredai Kalász negyedi temető bővítése nyomán szükséges rendezés, a munkálatokhoz szükséges közbeszerzési eljárást viszont kiírhatják.

Kovács Attila

2012. szeptember 13., 17:092012. szeptember 13., 17:09

2012. szeptember 13., 18:522012. szeptember 13., 18:52

Nem sok változás látszik a tavaly több magántulajdonostól vásárolt területekkel összesen 17 800 négyzetméterrel kibővített Kalász negyedi temetőben. Bár a belső kerítést az elmúlt évben elbontották és elkezdődött az új kerítés építése, ez csak részben készült el, a sírkert így a Nagy-Somlyó-hegy irányába nyitott maradt. Az új részre a vízhálózat nem ér el, a sétányok sem folytatódnak arrafelé.

Az év elején elhangzott, hogy a kerítés idén elkészül, akárcsak egy tanulmány, amely tartalmazza a további szükséges munkálatok költségeit is. Mint Szőke Domokos alpolgármestertől megtudtuk, a megvalósíthatósági tanulmány még nem készült el, ennek bemutatása, elfogadása szeptemberben vagy októberben történhet meg. Ha az önkormányzati képviselő-testület dönt a szükséges munkálatokról, következhet a közbeszerzési eljárás kiírása, a tervezés és a kivitelezés, ez utóbbi nagy valószínűséggel jövőre marad.

Az alpolgármester szerint a beruházások során a kibővített részen a sétányok, vízhálózat, padok elkészítése, a zöldövezet rendezése, a világítás kialakítása történik meg, és arról is dönteni kell, hogy szükség van-e a ravatalozó épületénél változtatásokra, bővítésre. A kerítés befejezését ezen kívül, önerőből igyekszik megoldani a polgármesteri hivatal.

Tavalytól temető-karbantartási díjat is kell fizetniük mindazoknak, akik sírhellyel rendelkeznek az említett temetőben. A helyi önkormányzati képviselő-testület 2011/29-es határozata értelmében a sírhelytulajdonosok évi 26 lejes illetéket fizetnek, ezt a temető fenntartására fordítják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés