
Fotó: Kristó Róbert
Jelentős károkat okozott a kedd déli zivatar Csíkkozmáson: a nagy mennyiségű csapadék elöntötte az utcákat, pincéket, az erős szél ledöntötte a gabonákat, a jégeső pedig kárt tett a gyümölcsösökben, veteményesekben.
2014. május 27., 17:452014. május 27., 17:45
2014. május 27., 18:052014. május 27., 18:05
Kedden 12 óra körül eredt el az eső Csíkkozmáson, eleinte csak apró jég hullott, majd dió nagyságú darabok is – számolt be egy helyi pedagógus. Hozzátette, a több mint fél órát tartó felhőszakadás alatt hatalmas mennyiségű víz zúdult le, voltak szülők, akik nem tudtak gyermekeikért menni az utcákban hömpölygő áradat miatt. A lehullott kisebb-nagyobb méretű jégdarabok az eső elvonultával is jól láthatók voltak az épületek, kertek mellett.
Járhatatlan utcák
A felszegi Szántó Lajostól megtudtuk, utcájukban még autóval sem lehetett közlekedni a vihar alatt, hiszen olyan mennyiségű víz özönlött be a szemben levő domboldalról, hogy befolyt volna a járművekbe. Az esővíz utat talált az udvarokba és pincékbe is, jelentős károkat okozva a helybélieknek, emellett a jég nemcsak a gyümölcsfákat, hanem a konyhakerti növényeket is károsította – sorolta Szántó.
Rendszeresek a károk
A kozmási férfi sajnálkozva tette hozzá, nem az első eset, hogy kárt okoz náluk egy-egy zivatar. Elmondása szerint minden évben éri őket hasonló veszteség, s habár a helyi önkormányzat megígérte, hogy keresnek megoldást az árvízkárok megelőzésére, eddig nem történt konkrét előrelépés az ügyben. Véleménye szerint egy árokra lenne szükség, amely felhőszakadáskor elvezetné a hegyről érkező vizet.
Mezőgazdasági károk
Éppen a károk felmérése közben értük utol Bodó Dávidot, a helyi polgármestert, aki emiatt a károsult területek méreteiről konkrét adatokkal nem tudott szolgálni. Kifejtette viszont, hogy nemcsak a települést érintette a felhőszakadás, hanem a Csíkszentmárton és Csíkkozmás közötti mezőgazdasági területeket is. „Már a sorok között megállt víz is árt a krumplinak és a répának, emellett pedig több helyen a gabonát is ledöntötte az erős szél” – sorolta a károkat Bodó. Megjegyezte, tudomásuk van arról, hogy több kozmási udvarra és pincébe is befolyt a víz. Ezzel szemben Lázárfalván nem okozott gondokat az idő – tudtuk meg.
Kedden több Hargita megyei településen is erős széllel érkező zivatar volt a déli órákban. Korábban az Országos Meteorológiai Intézet is sárga jelzésű riasztást adott ki több megyebeli településre.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!