
Fotó: Veres Nándor
Beázott tető, felázott padló, megoldásra váró esővíz-elvezetés – néhány javítás már megtörtént, illetve folyamatban van a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénánál, de egyesekre ezután kell megoldást találni.
2014. augusztus 11., 19:302014. augusztus 11., 19:30
Nemrég fejezték be a sportcsarnok tetőzetének javítását. Erre azért volt szükség, mert a hajlított gerendákból készült tetőszerkezet két oldalán levő lapos tetőzet beázott. Lászlófy Botond, a létesítmény ügyintézője szerint a csarnok 2007-ben történt átadása óta nem volt ilyen gond, de télen több helyen is befolyt a víz, mivel a fagy miatt repedések keletkeztek. Az említett részen helyezkednek el az öltözők, ezekbe szintén befolyt a víz. A lapos tető újraszigetelése megtörtént, ezután, várhatóan szeptemberben kerülhet sor a tavasszal felázott parketta cseréjére.
Külföldről kell hozni a parkettát
Márciusban ázott fel a játéktér egy része, miután a melegvíz-vezeték elszakadt az egyik öltözőben, a kiömlő víz befolyt a parkettából készült padlóra, és megrongálta. A felpúposodott padlóburkolat cserére szorul, mintegy 300 négyzetméteren kell új parketta. A víz nem érintett ekkora felületet, de közel négy méteres hosszúságú parkettákat kell elhelyezni, mert ilyenekből készült a padló. Az eredeti burkolatot készítő cég külföldről rendelte meg a szükséges anyagot, amely ebben a hónapban megérkezik, és szeptemberben helyére is kerül – tudtuk meg Lászlófytól. A költségek nagy részét a biztosító fizeti.
Korábban elhangzott, hogy az ázásveszélyt úgy lehetne csökkenteni, ha minden öltözőben lefolyókat építenének be, hogy csőtörés esetén a kiömlő vizet elvezessék, de ez jelentős beruházást jelentene. Most egy olyan riasztóberendezés felszerelése is megtörténik, amely hasonló meghibásodás esetén jelezne, így gyors beavatkozással megelőzhető lenne a nagyobb kár – tájékoztatott a Csíki Sportegylet alelnöke, Xantus Attila.
Esővíz-elvezetés: megoldásra váró kérdés
Az aréna külső vízelvezető rendszerén is javításokra lenne szükség, mert nemcsak a külső teraszról folyik le a víz esőzéskor, hanem az épület oldalára szerelt csatornák sem tudják ellátni megfelelően a feladatukat. Lászlófy azt mondta, ezeket is megrongálta a hó és a jég, és a javításuk, helyreállításuk mellett más megoldásra is szükség van az esővíz elvezetése érdekében. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere úgy vélekedett, ráférne egy nagyobb, általános javítás a sportcsarnokra. A Csíki Sportegylet alelnöke, Xantus Attila szerint év végén kerül terítékre az általános nagyjavítás kérdése, amelynek időpontja egyre közeledik az átadás óta eltelt időt tekintve.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!