Járni már lehet a csicsói Olt-hídon, de még nincs kész teljesen

Több éves huzavona után hétfőn ideiglenesen átadták a forgalomnak a Csiba és Oltfalu felé vezető megyei úton található csicsói Olt-hidat. A munkálatokat tavasszal folytatnák.

Iszlai Katalin

2016. december 12., 17:222016. december 12., 17:22

Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármestere megkeresésünkre elmondta, végre ideiglenesen átadható a híd a forgalomnak, hétfőn le is vették a korábban kihelyezett tiltó táblát. „Ideiglenesen, azaz tavaszig marad ebben az állapotban, a póthidat felszedik, és tavasszal, amikor a cég újrakezdheti a munkát, illetve kapunk egy műszakvezetőt, aki elfogadja az elvégzett munkálatokat, akkor le lesz aszfaltozva a híd, valamint a két feljárója. Továbbá a két szélén kell még munkálatokat végezni, s akkor lesz teljesen kész. Már nem is tudjuk, mikor érjük meg a végleges átadást. Valószínűleg a hét folyamán felszedik a póthidat, a gyűrűket ideiglenesen kiemeljük, majd amikor a cég visszajön dolgozni, akkor újra elkészítjük. Reméljük, hogy akkor nem fog hónapokba nyúlni a munkájuk″ – húzta alá a polgármester.

A csicsói Olt-híd állapotával kapcsolatosan évek óta problémák merültek fel: az újraépített betonhíd helyén lévő cserefából készült átkelő még 2012 novemberében szakadt be, amikor a 3,5 tonnás súlykorlátozásra figyelmeztető tábla ellenére egy megrakott teherautó megpróbált áthaladni rajta. A baleset után közel két hónapig problémás volt az átkelés a folyón, végül a csicsói közbirtokosság támogatásával sikerült újjáépíteni a fahidat, de tartós megoldásként egy betonhíd építésére volt szükség. Az új betonhíd építésére vonatkozó szerződést a megyei önkormányzat és a kivitelező cég képviselői 2014 szeptemberében írták alá, a kivitelezést viszont csak következő évben kezdték el. Aztán idén valamelyest felgyorsultak a munkálatok, augusztusban az új betonhíd közel állt ahhoz az állapothoz, amikor már az autók is használhatják, erre azonban egészen hétfőig várni kellett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés