
Hétfőtől karszalaggal jelzik követeléseiket az egészségügyben dolgozók.
2013. október 13., 15:272013. október 13., 15:27
2013. október 13., 16:332013. október 13., 16:33
Az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészi, pszichológusi kamarák, az egészségügyben dolgozó biológusok és biokémikusok szervezete, a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség, a mentőszolgálatok egyesülete és az orvosok szakszervezeti tömörülése által létrehozott koalíció azért küzd, hogy a kormány a bruttó nemzeti össztermék hat százalékát utalja ki az egészségügyi ágazat számára, illetve hogy a fiatal orvosok itthon tartása érdekében emeljék duplájára a rezidensek bérét.
Pázmán Enikő, a Hargita Megyei Orvosi Kamara elnöke közölte, mivel a korábbi tiltakozásaik és tárgyalásaik nem vezettek eredményre, japánsztrájkot kezdenek, hétfőn, kedden és szerdán is karszalag viselésével hívják fel a figyelmet követeléseikre. Következő lépésként november másodikán Bukarestben nagy, csendes felvonulást szerveznek a koalícióba tömörült egészségügyi szakmai és érdekképviseleti szervezetek, amelyek korábban novemberre figyelmeztető, illetve általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezték.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!