Második alkalommal tartanak idén veszettség elleni oltási kampányt Hargita megyében. Ezúttal is csaliba csomagolt veszettség elleni szérumot kapnak a rókák.
2013. október 30., 20:192013. október 30., 20:19
2013. október 30., 20:342013. október 30., 20:34
Már a múlt hét folyamán elkezdődött a csalik kihelyezése, a kampány során összesen 1575 darabot szórunk ki – tudtuk meg Ladó Zsolttól. A Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője elmondta, a csokoládészerű csalik hallisztgranulátumba csomagolt, veszettség elleni oltóanyagot tartalmazó kapszulákat rejtenek, és a kerületi főállatorvos jelenlétében helyezik el ezeket a rókalyukak közelében a területet ügykezelő vadásztársulatok munkatársai, a rókalyukakról ugyanis GPS-koordinátákkal ellátott térképük van a vadásztársulatoknak. Hasonló céllal repülőgépes csaliszórás is lesz a közeljövőben.
Az intézményvezető hangsúlyozta, évente kétszer történik meg a rókák veszettség elleni oltása. A kampány után negyvenkét napra próbakilövések történnek. „Száz négyzetkilométeren négy rókát kell kilőni, ezek bekerülnek a laboratóriumba, ahol ki tudják mutatni, hogy elfogyasztották-e a csalit” – magyarázta Ladó. Az igazgató szerint az oltás eredményessége abban is látszik, hogy míg ezelőtt négy évvel ezelőtt például tucatnyi veszettségi gócpont is előfordult a megyében, idén eddig mindössze három ilyen esetet jegyeztek.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!