Nem lesz Hargita megyében iskolakezdésre kifli és tej az óvodások és iskolások számára, a közbeszerzés ugyanis még folyamatban van. Az eljárás a megyében tovább tart, mint máshol, mert igyekeznek helyi cégeknek lehetőséget biztosítani – mutatott rá Borboly Csaba megyeitanács-elnök. A megyei önkormányzatnak közben a tavalyi iskolatejprogram nyomán alakult ki vitás ügye egy Kolozs megyei beszállítóval.
2013. szeptember 11., 18:062013. szeptember 11., 18:06
2013. szeptember 11., 18:152013. szeptember 11., 18:15
„Iskolakezdésre még nem lesz tej és kifli. Idén külön hirdettük meg a tejre és külön a kiflire a közbeszerzést. A cégek jelentkezési határideje a tej beszerzésének kiírására október 14., míg a kiflire október 9.” – közölte érdeklődésünkre az óvodások és kisiskolások számára tejet és kiflit biztosító program helyzetéről Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A tej- és péktermék szolgáltatására vonatkozó programot ismét a megyei önkormányzatok kell megszervezzék, miután tavalytól a helyi önkormányzatok már nem jelölhetik ki a beszállítókat. Amint arról cikkeztünk, annak érdekében, hogy a nagy, országos cégek mellett a helyi termelőknek ezután is esélyük maradjon a programban való részvételre, Hargita Megye Tanácsa külön közbeszerzési eljárásokat szervezett meg már tavaly is a községek, városok számára a tej és kifli szolgáltatására, és idén is 67 településre fogalmaztak meg kiírást. „Ezt csak Hargita megyében voltunk képesek megcsinálni” – mutatott rá Borboly.
Azzal kapcsolatosan, hogy iskolakezdésre miért nem zárulnak le a közbeszerzési folyamatok, a megyei önkormányzat elnöke azt mondta, figyelembe kell venni, hogy más megyékhez képest itt nem egy vagy kettő, hanem több tucat közbeszerzési eljárás zajlik, így ez tovább tart, mint máshol. „Sajnos én sem tudtam a folyamatot személyesen felügyelni, hisz az említett időszakban nem gyakorolhattam hatásköreimet” – tette hozzá az elnök a korrupcióellenes ügyészség ellene zajló kivizsgálására utalva. A késés ellenére Borboly úgy gondolja, hogy kollégái jól dolgoztak, hisz a lényeg az, hogy a gyerekek ehető és lehetőleg helyi cégtől származó terméket kapjanak. Ehhez viszont az is kell, hogy jelentkezzenek a helyi cégek a meghirdetett kiírásokra. „Most már a helyi vállalkozókon a sor, hogy odaállnak-e és tesznek-e ajánlatot, vagy sem” – hangsúlyozta a megyei önkormányzat elnöke. Úgy gondolja, a polgármesterek és az iskolaigazgatók is részt vehetnek a folyamatban, kereshetnek cégeket, amelyek jelentkezzenek a kiírásra. Akár olyan helyi cég is jelentkezhet, amelyiknek egy munkatársa van – mutatott rá az elnök.
Panaszok és panasz a panasz ellen
A kifli és tej tavalyi szállítása kapcsán alakult ki vitás ügye a Hargita megyei önkormányzatnak az egyik beszállítóval, a tordai székhelyű Farkas Trans Kft.-vel. A cég tavaly 24 Hargita megyei településre szállított tejet és kiflit, többek között Székelyudvarhelyre, Gyergyószentmiklósra, Borszékre, Korondra, Gyergyószárhegyre, Lövétére, Zetelakára, Tölgyesre, Vaslábra. Csíkszéken Gyimesközéplokra és Gyimesfelsőlokra nyerte meg a tej és kifli szállításának jogát. Borboly azt mondta, a cég tevékenységével kapcsolatosan már az előző tanév elején felmerültek panaszok. „Több esetben a szavatossági idő lejárta után szállították ki a termékeket, illetve az is megtörtént, hogy egynapos késéssel kapták meg a diákok a tízóraijukat. Volt arra is példa, hogy hatnapi adag tejet szállítottak ki egyszerre. Emellett az is megtörtént, hogy egy adott iskolához kiszállították a termékeket, ellenben a hozzá tartozó, más településrészeken található tanintézményekhez már nem jutott el a tej és kifli” – összegezte a problémákat az elnök.
A megyei önkormányzat a cég tevékenységével kapcsolatos megállapításait egy idén augusztus végén kiállított dokumentumban összegezte. Az érintett cég ezután panaszt tett le Hargita Megye Tanácsához, amelyben kifogásolja a megállapításokat, és kéri az ezeket összegző dokumentum semmissé nyilvánítását. A tordai cég panaszában azt írja, hogy a megyei önkormányzat a 2012–2013-es tanévre szóló szerződésük lejárta után állította ki a tevékenységüket kifogásoló dokumentumot, amely szerint nem teljesítették szerződéses kötelezettségeiket. Úgy vélik, tevékenységük elemzése nem volt átlátható, nem hozták tudomásukra a kifogásokat, és nem mutathatták be az álláspontjukat. A benyújtott panasz szerint a cég úgy gondolja, a szerződéses viszony elején tapasztalt problémák mind annak tudhatók be, hogy a megyei önkormányzat nem állította össze megfelelően a feladatokat tartalmazó leírást, ebben ugyanis csak a jogi személyiségű iskolák voltak megadva, és a termékek szállításakor szembesültek azzal, hogy a központi intézményekhez tartozó többi iskolához is ki kell vinniük a kiflit és tejet. Borboly a cég által leírtak kapcsán azt mondta, panaszaikat jelezték a beszállítónak is, a termékek mennyiségére és minőségére vonatkozó előírásokat pedig kormányhatározat szabja meg, ezek pedig feketén-fehéren szerepeltek a kiírásban.
A tordai cég igazgatóját is kerestük, hogy kifejtse álláspontját, azonban nem sikerült elérnünk a cég székhelyén megadott számon. Az interneten fellelhető sajtóbeszámolók szerint a cég szolgáltatásaival kapcsolatosan korábban máshol is volt kifogás, központi napilapok írtak a Bukarestbe szállított kiflijük kifogásolható minőségéről. Tavalyi Hargita megyei tevékenységéért egyébként megkapta a cég a fizetséget, amint Borboly közölte, mivel az iskolák igazolták, hogy megkapták a leszerződött terméket, kifizették a beszállítót. Kérdésünkre válaszolva az elnök még elmondta, ha egy cég tevékenységével kapcsolatosan panasz merül fel, akkor meg lehet akadályozni, hogy következő évben részt vegyen a közbeszerzési eljáráson. Ha a megyei önkormányzat által kiadandó megfelelési bizonylaton negatív visszajelzéseket fogalmaznak meg, a közbeszerzéseket szabályozó és felügyelő hatóság eltilthatja a céget a versenytárgyalásokon való részvételtől. A cég panaszával kapcsolatos jogi állásponton egyébként még dolgoznak a megyei önkormányzat jogászai – közölte Borboly Csaba.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!