
Fotó: Kristó Róbert
Pénteken hajnalban Csíkcsicsóból vágnak neki az útnak a lovasok, hogy megtegyék a Székelyföldet körbeölelő 500 kilométeres táv első szakaszát. A Székely lovasok Székelyföldért elnevezésű váltóba két nap leforgása alatt több mint kétszáz Hargita és Kovászna megyei lovas kapcsolódik be.
2014. augusztus 13., 15:042014. augusztus 13., 15:04
2014. augusztus 13., 15:162014. augusztus 13., 15:16
Székelyföld önrendelkezéséért fogtak össze a székely lovas hagyományőrző és sportegyesületek: a lovasok székely zászlóval a kezükben járják körbe Székelyföldet 48 óra alatt alatt, egymást váltva az 500 kilométeres távon.
„A Székelyhonon korábban megjelent, a székely lovas váltóval kapcsolatos cikk nyomán nagyon sokan jelezték, hogy bekapcsolódnának a mozgalomba, így arra számítunk, hogy jóval többen leszünk kétszáznál” – mondta Lutz Levente, a váltó főszervezője. Az első lovasok a csíkcsicsói Olt-hídtól indulnak el pénteken hajnali öt órakor az egyházi méltóságok áldásával, majd Csíkmadarason váltanak.
„Mindenki komolyan állt hozzá a feladatához, a szervezők többször lejárták a hozzájuk tartozó szakaszokat. Bízunk a teliholdas, fényes éjszakákban továbbá abban, hogy nappal is szép idő lesz. Úgy véljük, tudjuk tartani a határidőket” – adott hangot reményének a főszervező. A tervek szerint vasárnap két órakor lesz az érkezés Csíkcsicsó központjába, ahol kisebb ünnepséggel fogadják a táv utolsó szakaszának lovasait.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!