Inasképzési lehetőségek Hargita megyében

Megtartotta első munkaértekezletét szombaton a Csíki Magánjavak, majd ezt követően került sor arra a megbeszélésre a megyeháza márványtermében, melynek témája a szakoktatás újraindítása, az inasképzési lehetőségek feltérképezése volt.

Iochom Zsolt

2012. április 15., 15:442012. április 15., 15:44

2012. április 16., 06:342012. április 16., 06:34

A megyei tanács kezdeményezésére, több mint ötven személy részvételével a szakmunkásképzés elindításának lehetőségeiről értekeztek szombaton. A megbeszélésen részt vett Böjte Csaba OFM, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, a Csíki Magánjavak vezetője, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő, valamint a témában érdekelt települések polgármesterei, szakintézmények vezetői, iskolaigazgatók, továbbá olyan gazdák, kisvállalkozók, akik vállalnák inasok betanítását, foglalkoztatását.
Böjte Csaba kifejtette, a gyerekek nevelése során azt tapasztalta, hogy a mai oktatási rendszer olyan felnőtteket nevel, akiknek nincs szakma a kezükben, értelemszerűen nem találják helyüket a társadalomban, nem tudnak építő tagjai lenni annak.
„Olyan szakmai tudást kell elsajátítani, mely a létünk fenntartásában, gyermekek vállalásában, felnevelésében segítségünkre lehet.” – hangsúlyozta a ferences szerzetes.
A jövőbeni tervek között szerepel egy tanulmányi és szociális ösztöndíj létrehozása, amellyel szociálisan hátrányos helyzetben lévő, de kiváló képességű diákok tanulmányait kívánják támogatni.
A jelenlévők meglátása szerint a legnagyobb probléma a mentalitással van, hiszen a szülők nem akarják mesterembernek taníttatni gyerekeiket, mindenki egyetemet akar végeztetni. Egy olyan oktatási rendszer kiépítésére van szükség, amelyen keresztül a gyerekek nem megutálják, hanem megszeretik a kétkezi munkát.
A találkozó végén munkacsoportot alakítottak, amelyben részt vesznek a tanfelügyelőség, a megyei tanács, az Agrárkamara, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola, a Szent Ferenc Alapítvány, valamint a Caritas képviselői.

A megyei tanács kezdeményezésére, több mint ötven személy részvételével a szakmunkásképzés elindításának lehetőségeiről értekeztek szombaton. A megbeszélésen részt vett Böjte Csaba OFM, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, a Csíki Magánjavak vezetője, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő, valamint a témában érdekelt települések polgármesterei, szakintézmények vezetői, iskolaigazgatók, továbbá olyan gazdák, kisvállalkozók, akik vállalnák inasok betanítását, foglalkoztatását.

Böjte Csaba kifejtette, a gyerekek nevelése során azt tapasztalta, hogy a mai oktatási rendszer olyan felnőtteket nevel, akiknek nincs szakma a kezükben, értelemszerűen nem találják helyüket a társadalomban, nem tudnak építő tagjai lenni annak. „Olyan szakmai tudást kell elsajátítani, mely a létünk fenntartásában, gyermekek vállalásában, felnevelésében segítségünkre lehet” – hangsúlyozta a ferences szerzetes.

A jövőbeni tervek között szerepel egy tanulmányi és szociális ösztöndíj létrehozása, amellyel a szociálisan hátrányos helyzetben lévő, de kiváló képességű diákok tanulmányait kívánják támogatni.

A jelenlévők meglátása szerint a legnagyobb probléma a mentalitással van, hiszen a szülők nem akarják mesterembernek taníttatni gyerekeiket, mindenki egyetemet akar végeztetni. Egy olyan oktatási rendszer kiépítésére van szükség, amelyen keresztül a gyerekek nem megutálják, hanem megszeretik a kétkezi munkát.

A találkozó végén munkacsoportot alakítottak, amelyben részt vesznek a tanfelügyelőség, a megyei tanács, az agrárkamara, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola, a Szent Ferenc Alapítvány, valamint a Caritas képviselői.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában
2025. július 04., péntek

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek

Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek
2025. július 03., csütörtök

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel

Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel
2025. július 03., csütörtök

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát

Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát