
Fotó: Kristó Róbert
Végre beindulni látszik a gépezet, a legújabb információk szerint ezen a csütörtökön vagy pénteken kapnak először tízóraira almát is az általános iskolások. A tej-kifli programhoz hasonlóan, Hargita Megye Tanácsa az almák szétosztását ugyancsak helyi termelőkön és vállalatokon keresztül szerette volna megvalósítani, ám ez egyelőre nem lehetséges.
2010. május 10., 21:052010. május 10., 21:05
Fotó: Kristó Róbert
A Hargita megyei önkormányzat közleménye szerint várhatóan még ezen a héten elkezdik osztani az almát. A folyó tanévre szükséges mennyiséget a csíkmadarasi In-Com Euro Kft. szállítja, külföldről behozott gyümölccsel oldva meg az ellátást. Ha sikerül tartani a határidőt, Hargita megye az elsők között lesz az országban, ahol már ebben a tanévben elindul az almaprogram – tudtuk meg az illetékesektől.
A tej-kifli programhoz hasonlóan – amelyet a helyi önkormányzatok hatáskörébe irányított át – a megyei tanács a környékbeli gyümölcstermesztőket szerette volna felkarolni. Az Összetartozunk szórványprogram kiterjesztésével pedig a Beszterce-Naszód megyei magyar közösség gyümölcstermesztőin is segítettek volna, de mivel a legtöbb termesztő már értékesítette készleteit, nem sikerült biztosítani olyan almát, amely megfelel a 90–130 grammos előírásnak. Az illetékesek leszögezik, az importalma ideiglenes megoldás. A következő tanévkezdésre a megyei tanács ugyancsak a Hargita megyei gyümölcstermesztőkre szeretné alapozni a program megvalósítását.
„Célunk a helyi termelők felkarolása, közvetve azt szeretnénk elérni, hogy a megyénkbeli, egykoron gazdagon termő gyümölcsészetek – gondolok itt például a Székelykeresztúr környéki gyümölcsösökre – újra életre keljenek. Ez kiváló lehetőség a gyümölcsösök tulajdonosai számára, hogy felzárkózzanak a többi piaci szereplő mellé. Remélem, a gyümölcstermesztők a nyár folyamán felkészülnek a program következő kiírására” – fogalmazott a sajtóközleményben Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Az In-Com Euro Kft. már elkezdte a szállítási szerződések megkötését a helyi tanácsokkal. A szerződés szerint a diákokat a tanév utolsó 25 napján illeti meg alma, amit a beszállítás elkezdésének időpontjától függően visszamenőleg is megkapnak.
Több mint másfél millió alma naponta
Országszerte mintegy 1,7 millió egy-nyolc osztályos diák lesz az új terv haszonélvezője, melynek célja az egészséges táplálkozási szokások kialakítása az iskolások körében. Az elképzelések szerint a tanulók naponta 0,3 lej értékben kapnak almát a már megszokott tej és kifli mellé. A megvalósításra 6,68 millió eurós keret áll rendelkezésre, ebből 4,99 millió eurót az Európai Unió, 1,66 milliót pedig a román állam biztosít. A program lebonyolítói ezúttal is a megyei önkormányzatok lesznek. Hargita megye esetében 27 772 diák szerepel a programtervezet listáján.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.