Ilyés Róbert: „Elképzelni sem tudom, hogy ne legyek a zöld füvön”

„Major Ágoston edzőnél kezdtem focizni, ő mindig azt mondta, ha egy labda elveszett, én visszaszereztem. Lehet ,az Isten adta ezt az ösztönt, mert bármennyit is edz az ember, ha nincs benne akarat, tehetség, nem tud a legjobb lenni” – mondja a csíkszeredai születésű Ilyés Róbert. A negyvenes évei elején járó labdarúgó pályafutását a  Csíkszeredai Sportiskolánál kezdte, majd következett a csíkszeredai Rapid, idővel pályára lépett maroshévízi, aztán székelyudvarhelyi csapatoknál. Másodosztályban a fălticeni-i Foresta színeiben mutatkozott be, aztán karrierje lendületet vett, következett a ploiești-i Astra, a bukaresti Rapid, másfél évet játszott Azerbajdzsánban, majd visszakerült Brassóba, később Vásárhelyre, ahol tulajdonképpen befejezte profi labdarúgó pályafutását.

Hogy miről szól egy profi sportoló élete? Tulajdonképpen a szabályok betartásáról – derül ki beszélgetésünk során. Ilyésnek, mint mondja, mindig is profi sportolói életvitele volt, azaz figyelt az étkezésre, a pihenésre. „Minden edzés után arra törekedtem, hogy a szervezetemet regeneráljam, az elfogyasztott kalóriákat visszaszerezzem, és ebéd után, ami nagyon fontos és amit most is betartok, bár már nem vagyok profi sportoló, időt szántam a pihenésre. Mindennek köszönhetően annyira összeszedtem magam fizikailag, estére nem is érzem, hogy aznap sportoltam. Vannak olyan sportolók, akik szeretnek szórakozni, éjszakázni, na ez már a karrier rovására megy. Azt mondták, szerencsés ember vagyok, de azért vagyok szerencsés, mert betartottam a szabályokat és vigyáztam magamra, így karrierem alatt nem ért komolyabb sérülés” – jegyzi meg. De mint szavaiból kiderül, a profi sportolói karrier felépítése áldozatokkal is jár, és amit Ilyés talán a legjobban fájlal, az, hogy éveken keresztül nem lehetett huzamosabb ideig a családja mellett. „Egy 16 és egy 14 éves lányom van, akik pályafutásom miatt nélkülem nőttek fel. Köszönöm, hogy a feleségem megértette, számomra a labdarúgás mennyire fontos. Kitartott mellettem, akkor is, ha csak hétvégenként találkozhattunk. Fontos, hogy megértő legyen a család, hiszen csak úgy lehetsz profi, ha százszázalékosan ezzel foglalkozol. Most ezeket az elmulasztott éveket próbálom behozni, bár most is nehéz, mert hétközben edzések vannak, hétvégente mérkőzések. De hát ez a munkahelyem, és ezt nagyon szeretem” – mondja határozottan.

Ilyés 38 évesen vett búcsút a legmagasabb szintű labdarúgástól, azóta edző–játékosként irányítja az FK Csíkszereda csapatát. „Nyitott ember vagyok, szeretek mindent megbeszélni. Talán az a baj, hogy mérkőzéseken sokszor azt várom el a játékosoktól, amit én tudok. Ezen próbálok alakítani, talán kicsit elnézőbb lehetnék. Ebből a szempontból nehéz, hogy edző is vagyok és játékos is. A pályán nem tudom visszafogni magam, nyilván, ha csak edző lennék, a pálya széléről higgadtabban tudnám irányítani a csapatot” – jegyzi meg nevetve. Az edzői munka felelősséggel jár – mondja –, nincs helye a lazaságnak, a feladatokat komolyan kell venni. De a neves focista nem csak a felnőtt csapat munkáját segíti, hanem 13–14 éves gyerekeket is edz, és itt talán még nagyobb a felelősség. „A gyerekek követtek, ismerik pályafutásomat, és ha egy gyerek példaképe vagy, mindent meg kell tegyél azért, hogy a nyomaidba léphessen. Minden gyermeknek van egy álma, ahogy nekem is volt, és tudom, hogy a munka és az akarat segített a célhoz. Ezt próbálom belenevelni ezekbe a gyerekekbe.” Meséli, volt már példa arra, hogy edzőtáborban a fiúk felvételről megnézték Ilyés korábbi góljait, majd arra törekedtek, hogy utánozzák őt. Határozottan állítja, az egészségmegőrzés szempontjából fontos a gyermekek életében a mozgás, a sport.

Csak egyik napról a másikra tervez – mondja –, számára a legfontosabb az egészség, mert ha az van, bármit meg lehet csinálni. „Amit az életemben elképzeltem, meg is kell köszönjem a Jóistennek, sikerült\" – jegyzi meg. Ehhez pedig kitartás kellett, akarat és elszántság. Erre épülhet a profi sportolói karrier. Edzői tevékenységének is megvan a súlya, felelőssége. „A boldogság, amit a gyerekektől kapok, arra kötelez, hogy nekik a legjobbat nyújtsam. Hívtak máshová is edzőnek, de felpártoltam valamit a városban, büszke vagyok rá, szeretem a városomat, kitartok mellette és itt is akarom elképzelni a jövőmet. A csíkszeredai gyerekeknek akarom a tapasztalatomat átadni úgy, hogy a nyomomba léphessenek. Tartozok ennyivel. De felelős vagyok a felnőtt csapatért, a szurkolókért is. Nagyon szeretem ezt a munkát. Nem is tudnám elképzelni az életemet, hogy ne legyek a zöld füvön. Azt mondtam, nem akarok edző lenni, de végül csak kiderült, hogy szeretem” – mondja lelkesen.