
Fotó: Barabás Ákos
Immár ötödik alkalommal indít ingyenes érettségi felkészítőt román nyelvből és matematikából a MÜTF Oktatási Központ, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI). Terjeszkedett is a projekt.
2017. január 09., 19:142017. január 09., 19:14
Összesen harminchét csoportot indítanak Erdély-szerte, ami azt jelenti, hogy közel nyolcszáz diáknak tudnak segíteni az érettségire való felkészülésben – tudatta hétfői sajtótájékoztatóján Szász Jenő, az NSKI elnöke. A program célja, hogy minél több magyar fiatalnak legyen sikeres az érettségije, ne törjön derékba az életük már 18–19 évesen. Ezzel az ifjúság itthon maradását is támogatják. A képzéseket Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Gyergyóalfaluban, Maroshévizen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton, Szovátán és Nagyszalontán szervezik meg.
Már lehet jelentkezni
Göthér Orsolya, a projekt koordinátora elmondta, az érdeklődők január 20-áig a www.egyetem.ro honlapon regisztrálhatnak a programba. Túljelentkezés esetén – ahogyan ez az előző években is történt – január 23-án és 24-én szintfelmérő vizsgákat tartanak, és ezek eredményei alapján döntik el, hogy kit vesznek fel. Az NSKI 25 millió forinttal támogatja a projektet, de a későbbiekben szeretnének romániai forrásokat is bevonni.
A román nyelv és irodalomból, valamint matematikából indított felkészítők nem helyettesítik, csupán kiegészítik az otthoni tanulást – hangsúlyozta Ilyés Ferenc, a MÜTF igazgatója. Rámutatott, tapasztalataik szerint sok diáknak főleg bátorításra van szüksége, ezért erre is figyelni fognak.
A szervezők különösen fontosnak tartják a hátrányos helyzetű, közepes képességű tanulók, illetve a szakközépiskolákba járó diákok segítését, de célcsoportjukba tartozik bárki, aki idén érettségizne.
A képzések kutatásként is szolgálnak az oktatási rendszer hiányosságairól szóló felméréshez, az ebből készült összeállítást továbbítják majd az illetékeseknek. Szász Jenő ugyanakkor a szakoktatás fontosságát hangsúlyozta, ezért az idén jelentkező diákokat erről fogják megkérdezni.
Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.
Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.
Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.
Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
szóljon hozzá!