
Újraindítja a nagysikerű, 50 év fölöttieknek szóló Ezüst Akadémia Oktatási Programot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara. Az érdeklődők szeptember 13-23. között jelentkezhetnek az egyetemen, javasolt minél előbb beiratkozni, hiszen a teremelosztásnál figyelembe veszik a jelentkezés sorrendjét.
2016. szeptember 13., 16:522016. szeptember 13., 16:52
A témában tartott keddi sajtótájékoztatón Makó Zoltán, az egyetem dékánja elárulta, tavaly, amikor elindították a programot, nem is gondolták, hogy ilyen sok lesz a jelentkező. „Úgy látszik, hogy az az üzenet, amit megfogalmaztunk, a fiatalok mellett az idősebb korosztályhoz is eljutott, ezért döntöttünk úgy, hogy idén is elindítjuk az oktatási programot. Az előadók listáját elnézve garantálni tudom, hogy érdekes és színvonalas előadásokra lehet számítani széles témakörben” – tette hozzá Makó. A téma kapcsán Tamás Zsuzsánna kari főtitkár hozzátette, a múlt évben az volt az álomszerű cél, hogy legalább 100 jelentkező legyen. Ezzel szemben hirtelen úgy megnövekedett az érdeklődők száma, hogy már az okozott fejtörést, hogyan oldják meg a beosztást. „Amikor 160 körülire gyarapodott a jelentkezők száma, akkor találtuk ki azt a megoldást, hogy a további érdeklődőknek a kis aulában hang- és képközvetítéssel biztosítjuk az előadásokat. Az Ezüst Akadémia azért vált kiváltságossá, mert egy bizonyos korcsoportnak szól, ők magukénak érzik, s kiváltságosnak azt, hogy csak nekik szól” – emelte ki a főtitkár.
Az Ezüst Akadémia Oktatási Program a 2016/2017-es tanévben októbertől májusig biztosít minőségi kikapcsolódási és fejlődési lehetőséget az 50 év fölötti korosztály számára. A program a tavalyi mintájára készült, azaz minden második hét szerdáján tartanak előadásokat a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén: összesen 14 hatvan perces prezentációval készülnek a szervezők, amelyek végén lehetőség lesz kérdéseket feltenni és azokat megvitatni. Az érdeklődők részvételi szándékukat a jelentkezési lap kitöltésével jelezhetik legkésőbb szeptember 23-ig, amelyet megtalálnak az egyetem portaszolgálatánál, a kitöltött lapokat a portán elhelyezett gyűjtődobozba kell bedobni. Ezenkívül online is jelentkezhetnek a Sapientia honlapján megtalálható űrlap kitöltésével. Amennyiben a jelentkezők száma meghaladja a nagy előadóterem férőhelyét (180 személy), a további érdeklődőknek a kis aulában hang- és képközvetítéssel biztosítják a részvételt. A teremelosztásnál a jelentkezés sorrendjét veszik figyelembe. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy legtöbb 300 személyt tudnak fogadni, amennyiben túljelentkezés lesz, hamarabb lezárják a jelentkezési időszakot. Az előadássorozat térítésmentes, a jelentkezők ingyenesen és önkéntesen vehetnek részt rajta.
A program során számos olyan előadásra lehet számítani, amely a közérdeklődést felkelti és hasznos tanácsokkal látja el a résztvevőket. Csíki Adél, az egyetem kommunikációért felelős munkatársa a sajtótájékoztatón elmondta, tavaly kértek javaslatokat a résztvevőktől arra vonatkozóan, hogy mi érdekli őket, mit szeretnének hallgatni. „Meglepetésünkre komolyabb és tudományosabb témákra voltak kíváncsiak, a legidősebb résztvevő, egy kilencven éves úr például a csillagászat iránt érdeklődött. Próbáltuk az igényeik szerint alakítani a programkínálatot, így többek között lesznek történelmi, biológiai, irodalmi, közéleti, egészségügyi és csillagászati előadások is” – hangsúlyozta Csíki Adél. A jelentkezők a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapnak majd egy igazolványt, amelyre az előadásokon való jelenlétet jegyzik. Az előadások 70 százalékát látogató Ezüst Akadémia-hallgatók az év végén megrendezett tanévzáró ünnepségen díszoklevelet kapnak.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!