A reumás, csúzos panaszokat enyhíti a csíkszentmártoni falunapokon felavatott Poszogó sárfürdő vize és az onnan származó sár, amelyet már az 1900-as évek elején is használtak a helyiek.
2016. június 12., 17:462016. június 12., 17:46
2016. június 12., 17:472016. június 12., 17:47
A csíkszentmártoni falunapok záróeseményeként vasárnap délben felavatták a Poszogó sárfürdőt. A szeszélyes időjárás ellenére több mint ötvenen gyűltek össze a Szentmárton és Csekefalva közötti Kicsi mezőben található létesítménynél, hogy részt vegyenek az eseményen.
Gergely András polgármester köszöntötte az összegyűlteket, elmondta, hogy a település határában található kénes kigőzölgés – írásos források alapján – már az 1900-as évek elején is létezett. Kiemelte, habár méretét tekintve nem nagy a fürdő, de hozzátartozik a település értékeihez: a medence sarát, vizét már régi időktől fogva, előszeretettel használták a helybéliek a reumás, csúzos (ízületi betegség régiesen) panaszaik enyhítésére.
Reményeik szerint a medence fölé múlt év végén felállított pavilon kezdetét jelenti egy piknikezős, szabadidős terület kialakulásának, amelyet a helyiek előszeretettel használhatnak a kikapcsolódás mellett a gyógyulásra is.
Eltemetett sárfürdő
„Valamikor a forrás 80–90 méterrel fennebb volt a Kicsi völgyben, ahol egy gödör volt ásva. A kollektív ideje alatt egy tehén belefulladt, ezért a gazdaság vezetője betemettette a gödröt. A víz azonban az oldalon több helyen is feltört. Mi, amikor a Szentmárton Alapítványt létesítettük 1993-ban, a Poszogó rendezését is kitűztük célunknak” – ismertette érdeklődésünkre Borbáth Ágoston nyugalmazott tanár, aki a 2010-es évek körül a csíkszentmártoni diákokkal kiásta, és deszkamedencébe foglalta a most befedett „forrást”.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!