Hozzáállás a hóeltakarításhoz

Utcája válogatja, hogy a lakosság hogyan viszonyul a Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által felajánlott hóelhordáshoz: vannak városrészek, ahol a helybeliek rögtön lapátot ragadtak és összegyűjtötték a parkolókban és az utcában felgyűlt havat, máshol viszont távolról figyelték, ahogy a kirendelt munkások lapátoltak. Csíkszeredában közel negyven centiméteres a hóréteg vastagsága, szerdától pedig újabb havazásra lehet számítani.

Barabás Hajnal

2014. január 28., 19:432014. január 28., 19:43

2014. január 28., 23:202014. január 28., 23:20

Két traktorral és egy homlokrakodóval gyűjtik be a felgyülemlett havat az utak széléről Csíkszeredában a polgármesteri hivatal alkalmazottai, a szociális segélyből élők pedig hólapátokkal segítik a hóelszállítási munkálatokat. Hétfőn a Pacsirta sétányon dolgoztak, kedden és szerdán a Fenyő utcából hordták, hordják a havat.

A helyszínen érdeklődve az ott dolgozóktól megtudtuk, a lakók nem segítenek be hólapátolással. Pedig látszik, elkelne a segítség: ha összegyűjtenék egy kupacba a havat, könnyebb lenne a homokrakodónak összeszedni, és gyorsabban haladnának. A Fenyő utcában, a munkálatok közvetlen közelében rövid időre lezárták az utca egy sávját a forgalom elől, egyrészt azért, hogy az elhaladó autókkal ne akadályozzák a munkagépek munkáját, másrészt megelőzésképpen, hogy ne történjen baleset, magyarázta az egyik munkás.

Zöldövezetre szállítják a havat

Az összegyűjtött havat az öttonnás utánfutóval rendelkező traktorokkal a Suta sétány közelében lévő zöldövezetre szállítják. Egy óra alatt négyszer térnek, válaszolta érdeklődésünkre az egyik traktor vezetője.

Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere megkeresésünkre elmondta, folyamatosan dolgoznak az utak tisztításán. Ugyanakkor egyeztetés folyik arról is, hogy melyik utcákból hordják el a havat. A lakószövetségekkel is az elkövetkező napokban egyeztetnek, hogy ahol szükséges, tudják megszervezni a hóelhordást a lakókkal közösen a lakóövezetekből.

Magányos hólapátolók

Nehéz rávenni a lakókat a közös hóeltakarításra, a lakószövetséghez tartozó tömbházakban sok az idős és a bérlő, az idősek egészségügyi állapotuk miatt nem tudnak jönni, a bérlőket pedig nem érdekli – festette le a helyzetet Dénes Ibolya, a Tető utcai 11-es tömbház lakószövetségének, valamint a Tudor Vladimirescu 48-as lakószövetség adminisztrátora. Mint fogalmazott, „kevés a hozzáállás” a lakók részéről.

Sok a garázs, kevés a parkoló

Az Octavian Goga sétányon kevés a parkolóhely, így nem jelent különösebb gondot a felgyülemlett hó, a járdákat pedig a takarítónők tisztították meg. Inkább a bekötőutakról lenne szükséges a havat eltakarítani – tudtuk meg Barcsai Lászlótól, a Goga lakószövetség elnökétől.

Pozitív példa a Jégpálya negyedben

„Felszólítást függesztettem ki a tömbházbejáratra, és meglepetésemre többen is jöttek a lakók közül havat lapátolni, holott a korábbi években nehéz volt ezt megszervezni” – mondta Szekeres József, a Jégpálya 5-8-as lakószövetség elnöke. Arra a kérdésre, hogy igényelnék-e a város által biztosított ingyenes hóelhordást, nemmel válaszolt, mert a hókupacok nem zavarják a forgalmat, és a talajnak szüksége van nedvességre, így jobb, ha a közelükben lévő zöldövezeten olvad el. A parkolók kapcsán elmesélte, adódtak abból gondok, hogy valaki kitakarította a parkolóhelyet, és más beállt arra a helyre.

Szükség van a hóelhordásra

Ozsváth Otília, a Nagy István sétány 2-4-es tömbházakhoz tartozó lakószövetség ügyintézője megkeresésünkre elmondta, környékükön szükség lenne a hóelhordásra, ugyanis az amúgy is szűk utcában sok autó parkol, most ráadásul a sok felgyülemlett hó is akadályozza a közlekedést. Ugyanakkor hozzátette, a lakókat nehéz mozgósítani, hogy közösen gyűjtsék kupacokba a havat.

Az Eco-Csík Kft. is szállította a havat

Az elmúlt időszakban havat hordtak az Eco-Csík Kft. munkatársai a Fűzfa lakótelepen, az Octavian Goga sétányon, a Piac utcai lakótelepen, szerdán pedig a Kalász lakótelepen, a dendrológiai park körül, valamint az egykori Oceán üzlet mögötti részen dolgoznak.

Nehezen járható utcák

Csíkszereda főbb útvonalain sikerült az Eco-Csík Kft. munkatársainak megoldani a csúszásmentesítést, viszont a kisebb lakóövezeti utcák továbbra is nehezen járhatók a hó miatt. Például a Nagy István, az Octavian Goga sétány bekötőútjain, a Nagyrét utcával párhuzamos kis utcában és még sok más lakótelepi részen a hó egyszer sem volt elnyomva. Csíkszeredában péntek éjjeltől kezdődően, az intenzív havazás következtében 38 centiméter vastagságú hóréteg képződött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés