
Fotó: Gecse Noémi
Hallásszűrő vizsgálatra alkalmas műszert adományozott a gyimesközéploki Hudák család a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház újszülött osztályának. A megyében egyedülálló szűrőkészülékről van szó.
2016. július 06., 16:342016. július 06., 16:34
2016. július 06., 17:022016. július 06., 17:02
Közel ötezer euróba került az a készülék, amelyet a megyei kórház újszülött osztályának adományozott a Hudák házaspár, akinek tavaly mindkét kisgyerekének – Hannának és utána Örsnek is – fülimplantátumot ültettek be.
A műtétek, kezelések, vizsgálatok anyagi fedezésére több alkalommal szervezett gyűjtést a Csíki Hírlap és különböző szervezetek. A házaspár a gyűjtésből származó megmaradt pénzt úgy gondolta, hogy olyan tárgyra költi, ami másnak is a hasznára lehet. A szűrőkészüléket szerdán délelőtt adták át Demeter Ferenc kórházmenedzsernek, Konrád Judit orvosigazgatónak és Füstös Annamáriának, a kórház leendő neonatológusának. Füstös Annamária – aki Marosvásárhelyen dolgozott hasonló készülékkel – elmondta, nagyon nehéz észrevenni újszülötteknél, valamint az első hónapokban, ha gond van. Eddig nem volt lehetőség az újszülöttek halláscsökkenése, hallásrendellenességeinek szűrésére, így igazán hiánypótló készülékkel gazdagodott az újszülött osztály.
„Tavaly Hanna műtétjének céljából a családunk, a Csíki Hírlap és mások segítségével gyűjtést szerveztünk. Aztán istennek hála sikerült a műtét, és végül Magyarországon az egészségügyi biztosító pénztár fizette. Ezért ennek a gyűjtésnek az eredményeként összegyűlt pénzt úgy gondoltuk, hogy fordítsuk azok segítésére, akiknek sajnos még szükségük lesz rá. Vásároltunk Magyarországon egy szűrőkészüléket, amellyel akár három napos kortól ki lehet mutatni, hogy van-e hallásrendellenesség” – fogalmazott az átadáskor Hudák Attila.
Füstös Annamária doktornő elmondta, a gép bizonyos frekvenciájú hangot bocsájt ki, és az újszülött adott válaszát méri. „Kicsit másabb a módszer, mint egy nagyobb gyermeknél vagy felnőttnél használt készüléknél, mert az újszülött nem tud beszélni. Ez a készülék teljesen automatikus. Ha a kiadott eredmény jó, akkor rendben van minden, viszont, ha a gép azt írja, hogy nem jó az eredmény, még nem jelenti azt, hogy a gyermek hallássérült, hanem hogy komolyabb vizsgálatra van szükség. A legújabb protokoll szerint kötelező lenne mindenhol. Ahol erre lehetőség van, ott el is végzik. Szűrővizsgálatnak nagyon jó ez a készülék, és nagyon örülünk neki” – összegzett a szakember.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!