
Fotó: Veres Nándor
Kilenc magyarországi városi fiatal – köztük jogász, közgazdász, vívóbajnok, biomérnök vagy éppen fejvadász – tartózkodik augusztus 3–9. között zömében csíkszéki családi gazdaságokban, hogy megismerkedjen a vidéki és gazdálkodói élet szépségeivel és nehézségeivel.
2014. július 31., 18:572014. július 31., 18:57
A Vidék Kaland programot 2011-ben indította el a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA). A népszerű kezdeményezés sikerén felbuzdulva tavaly Felvidékre és Erdélyre is kiterjesztették azt. Mint a szervezőktől megtudtuk, a kiválasztott 35 év alatti fiatalok ezúttal hét napot tölthetnek fizikai munkával magyarországi vagy székelyföldi családi gazdaságokban.
Dinnyetermesztő, szőlész-borász, juhtenyésztő és őshonos fajták tartásával foglalkozó gazdaság is megtalálható a magyarországi és székelyföldi fogadó helyszínek között. Utóbbiak nagy része – pontosabban hat – Csíkszéken működő gazdaság.
Mint megtudtuk, ezúttal is több tucatnyi jelentkezőt hallgathattak meg személyesen az AGRYA, annak székelyföldi partnere, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete, valamint a program támogatóinak képviselői. A jelentkezők nagy része idén is hölgy volt. A kiválasztott résztvevők, hasonlóan a korábbi évekhez, igen változatos végzettséggel, hivatással, szabadidős elfoglaltsággal, eltérő társadalmi háttérrel rendelkeznek. Így van közöttük webprogramozó, gyógytornász hallgató, közmunkás, vízügyi hatósági szakember, minőségbiztosítási szakértő vagy éppen agrármérnök.
A kiválasztott városi fiatalok egy felkészítő napon is részt vehettek korábban. Ezen elsajátíthatták a mezőgazdasági gépek vezetésének alapjait, emellett megszerezhették a mezőgazdasági munkavégzéshez szükséges alapismereteket, valamint megkapták a kötelező munkavédelmi és balesetvédelmi oktatást.
Ez nem ingyenes kirándulás
„Nem egy ingyenes erdélyi kirándulást fizetünk a magyarországi fiataloknak, hanem dolgozni jönnek hozzánk” – fogalmazott a programmal kapcsolatban Haschi András. A Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének vezetője szerint a legfontosabb az, hogy az idelátogatók a székelyföldi gazdák valóságos helyzetét ismerjék meg. „Tapasztalják meg e néhány nap alatt, hogy ez egy élhető vidék, ahol az emberek szeretetből és megélhetésből gazdálkodnak” – nyomatékosított az egyesületi vezető. Hozzátette, idén Hargita megyében hat csík- és két udvarhelyszéki gazda fogad összesen kilenc „kalandort”. Ők pedig olyan tevékenységeket fognak végezni, amelyek benne vannak a gazda mindennapi életében.
Tovább bővítenék a programot
Haschitól megtudtuk, a tavalyhoz képest bővült a program, hiszen ezúttal öt nyárádmenti gazdaságba is érkezett magyarországi vendég, ők a napokban tartózkodnak fogadóiknál. „A gazdák közül mindenki azon munkálkodik, hogy minél többet megmutasson saját értékeiből. A jövőre nézve pedig további bővítésen gondolkodunk” – osztotta meg az elképzeléseket az egyesületi vezető. Mint fogalmazott, azt szeretnék, ha Erdélyre is ki tudnák terjeszteni a programot olyan szempontból, hogy hazai nagyvárosi fiatalokat is bevonjanak a tevékenységekbe.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!