A beiratkozási időszak még nem, de a sorban állás már elkezdődött a gyerekek előkészítő osztályba való felvétele érdekében, van olyan csíkszeredai iskola, ahol az előjegyzésért is sorba álltak csütörtökön a szülők. Az előkészítő osztályokba a beiratkozás hétfőn kezdődik el. Több iskolaigazgató hangsúlyozta, nincs értelme sorba állni, hisz úgysem az érkezés sorrendje, hanem a lakhely a meghatározó.
2014. február 20., 18:382014. február 20., 18:38
2014. február 20., 19:152014. február 20., 19:15
Hétfőtől március 14-ig írathatják be a szülők gyermekeiket előkészítő osztályba, illetve egyes esetekben első osztályba is. Bartolf Hedvig, Hargita megye tanfelügyelője elmondta, a beiratkozás módszertana nem változott erre az évre. Azokat a gyerekeket kell előkészítő osztályba beíratni, akik augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, továbbá azokat is felvehetik, akik december végéig betöltik a hat évet, és a pszichológus felmérésén iskolaérettnek bizonyulnak. Beírják ugyanakkor első osztályba azokat, akik már hétévesek lesznek, de még nem járnak előkészítő osztályba.
A körzet az alapszabály
Míg a községi iskolákban nincs ilyen szabály, addig városon ebben az évben is a tanintézetek körül megállapított körzetek jelentik az elsődleges szempontját a beiratkozásnak: az iskolákba először azokat a gyerekeket kell felvegyék, akik a körzetben élnek, ezt legalább az egyik szülő személyazonossági igazolványán szereplő lakcímmel lehet bizonyítani. A lakcím ebben az évben is igazolható ideiglenes lakhatósági engedéllyel. Bartolf Hedvig közölte, az iskolák körzetei Csíkszeredában nem változtak, Balánbányán pedig, ahol egy jogi személyiséggé vonták össze a két iskolát, megszűnt a körzetesítés.
Tájékoztatni kell a szülőket
Az iskolákban ki kellett függeszteni, vagy az iskola honlapján fel kellett tüntetni minden, a szülők számára szükséges információt. A tájékoztatási kötelezettség a tanfelügyelőségre is vonatkozik, egy, a weboldalának (isjhr.eduhr.ro) kezdőoldaláról elérhető link alá gyűjtötte össze a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a beiratkozási tudnivalókat. Itt tekinthető meg az is, hogy melyik iskolába mikor mehetnek el a szülők nyílt napra, megnézni a tanintézetet, találkozni a pedagógusokkal.
„Mindenkinek van helye”
A főtanfelügyelő leszögezte, minden gyereknek van helye a körzetben, ahová tartozik. Nem fordulhat elő az, hogy valakit ne vegyenek fel a lakókörzetének iskolájába – mondta, hozzátéve, a szülőknek nem kell emiatt sorba állniuk.
Két körben hagyják jóvá a kéréseket
Az oktatási tárca módszertana szerint a héten ki kellett függeszteniük az iskoláknak azt is, hogy milyen program szerint fogadják a szülőket hétfőtől a beiratkozási ügycsomók letételére. A beiratkozási lapokat és a többi szükséges dokumentumot február 24. és március 14. között, hétköznap reggel nyolc és este nyolc között, szombaton reggel nyolc és 13 óra között lehet benyújtani, illetve érvényesíteni az iskolákban. Ezt követően március 17-én a feltöltött adatok alapján, egy számítógépes program révén jóváhagyják országos szinten azok beiratkozását, akik az iskolák körzeteiben élnek. Március 18. és 20. között a szabadon maradt helyekre az iskolákban jóváhagyják vagy elutasítják a más körzetből vagy településről iratkozó gyerekek jelentkezését. Március 21-én elhelyezik körzetük iskolájába azon gyerekeket, akiket máshová írattak volna be, de ez nem sikerült, március 21-22-én pedig közzéteszik a felvett gyerekek listáját. Ezt követően a sehová be nem íratott kicsik számára újabb iratkozási időszak kezdődik.
Sorba álltak az előjegyzésért
A négy előkészítő osztályt indító csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában előjegyzést készítettek a szülők számára, csütörtökön délben már 90 szülőt írtak be hétfőre. Bár ezzel a sorban állást szerették volna megelőzni, így is volt, aki nem telefonon kért időpontot, hanem személyesen, és az előjegyzésért állt sorba – mondta el Téglás Sándor, az iskola igazgatója. A szükséges információkat közzétették, az előjegyzés elkészült, és hétfőtől várják a szülőket a beiratkozási lapok kitöltésére, benyújtására, később pedig a beiratkozás érvényesítésére – sorolta az igazgató.
„Nincs értelme a tolongásnak”
Készen állnak a szülők fogadására a József Attila Általános Iskolában is, amelynek Tudor lakótelepi épületében lehet hétfőtől beiratkozni a három hagyományos és egy step by step módszerrel induló előkészítő osztályba. Lőrinc Juli igazgató rámutatott, mivel nem az érkezési sorrend a döntő, hanem előbb a körzetből származó gyermekeket kell beírniuk, és utána vehetnek fel máshonnan gyermekeket, nincs értelme a sorállásnak, mindegy, hogy a szülők hétfőn vagy akár pénteken adják le az iratcsomókat. Ezt hangsúlyozta Kiss Ernő, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója is. A három előkészítő osztályt indító iskola vezetője reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a beiratkozási adatokat feldolgozó számítógépes program is megfelelően fog működni, és gördülékeny lesz a folyamat.
Felmérik a gyerekek képességeit
Csütörtökön a második nyílt nap zajlott le a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában, február 27-én pedig egy harmadik ilyen napot is szerveznek. Kirmájer Enikő igazgató közölte, ezeken a napokon a gyerekek játékos foglakozásokon vesznek részt, a szülőknek pedig ezalatt bemutatják az iskolát. Mivel az előkészítő osztály nem a művészeti oktatás része, a foglalkozások nem felvételit jelentenek, hanem egyfajta felmérést arról, hogy megfelelő lesz-e az iskola jellege a diákoknak – mondta el az igazgató, aki úgy látta, túljelentkezés lesz a két induló osztályukba. A művészetibe március 3-án, 4-én és 5-én írathatják be gyermekeiket a szülők.
Waldorf-osztály is indul
A Xántus János Általános Iskola keretében Taplocán és Somlyón hagyományos oktatású előkészítő osztály, Csobotfalván Waldorf-pedagógiával működő osztály, Erdőalján, Hargitafürdőn és Csobotfalván pedig szimultánban működő hagyományos pedagógiájú osztály indul ősszel – tudtuk meg Egri László igazgatótól. Közölte, a beiratkozás a taplocai iskolaépületükben zajlik, szintén hétfőn reggel 8 órától.
Step by step osztály indul Dánfalván
Bár korábban olyan információkat lehetett hallani, miszerint költségmegtakarítási szándékkal Csíkdánfalván hagyományos jellegű előkészítő osztály indul ősszel, Bőjte Csongor Ernő polgármester tájékoztatása szerint step by step módszerrel működő előkészítő osztályba iratkozhatnak a gyerekek ebben az évben is a település iskolájában.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!