Hátráltatott terménybetakarítás

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nem haladt az elképzelt ütemben az őszi gabonafélék betakarítása, a termelők mintegy tíz nap késésben vannak a munkálatokkal. A búza minősége is hagy kívánnivalót maga után, becslések szerint kevesebb lesz étkezési fogyasztásra alkalmas, mint takarmányozásra, ez pedig hatással lesz az árakra. Alcsíkon helyenként a burgonyaszedést is elkezdték, szakemberek szerint ez esetben szintén az értékesítési ár miatt fájhat a fejük a gazdáknak.

Rédai Botond

2014. augusztus 18., 17:532014. augusztus 18., 17:53

2014. augusztus 18., 18:482014. augusztus 18., 18:48

Az összterület mintegy hatvan százalékáról sikerült betakarítani az őszi gabonát – tájékoztatott az elmúlt hetek fejleményeiről Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint a gond az, hogy az elmúlt hetekben kevés volt az aratásra alkalmas nap, így kissé megkéstek ezekkel a munkálatokkal a termelők. „A múlt héten keddtől csütörtökig ideálisak voltak a körülmények, sokat lehetett haladni a betakarítással. Utána viszont a csapadék ismét megnehezítette a kombájnok munkáját, hiszen amelyik nap esik, nem nagyon lehet a földekre menni” – magyarázta az igazgató.

Elmondása szerint a sokévi átlaghoz képest mintegy tíznapos késés tapasztalható az őszi gabonafélék betakarításánál, ez viszont egyelőre nincs hatással a minőségre. A szakember szerint az átlagtermés 3,2 tonnára tehető hektáronként, vannak azonban olyan parcellák is, ahol a vihardöntések miatt mintegy 15-20 százalékos vesztességgel számolnak a gazdák.


Gyengébb minőség

„Főleg a búza esetében a minőség országos szinten gyengébb a tavalyihoz képest” – nyomatékosított az intézményvezető. Ez főleg az idei időjárási körülményeknek tulajdonítható, hiszen nagyon ritkán fordul elő, hogy a csapadék mennyisége három hónapon át meghaladja a négyzetméterenkénti száz literes mennyiséget. Hargita megyében az elmúlt három hónap ilyen volt: májusban, júniusban és júliusban is túllépte a száz literes mennyiséget a megyében mért átlag.

„Magyarországon például pontos kimutatások készülnek arról, hogy a learatott búzának hány százaléka alkalmas étkezési célra és mennyi takarmányra. Náluk rendszerint az előbbiből volt több, ebben az évben viszont megfordult az arány, a betakarított mennyiség közel ötvenöt százaléka csupán takarmányként hasznosítható” – részletezte az igazgató.

Hozzátette, noha Romániában nem készülnek ilyen kimutatások, a szakemberek ehhez hasonló tendenciát jósolnak. „Ez viszont hatással van a termelők bevételére is, hiszen a takarmánybúzának jóval kisebb a kereslete és az ára is, főleg, hogy kiváló kukoricatermés ígérkezik” – hangsúlyozta Török.

Beérett a tavaszi gabona is

A megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője elmondta, a tavaszi árpa és búza is beérett már, így vannak olyan területek, ahol ezeknek az aratását is elkezdték. Előbbi kultúrát mintegy 5728 hektárról kell learatni, tavaszi búzát pedig közel ezer hektáron vetettek el idén.

Akár pánikhangulat is lehet a burgonyatermesztők között

Arról már korábban beszámoltunk, burgonya esetében az elmúlt két évtized pityókatermését hozó, 2011-es évben feljegyzetthez hasonló, rekord-közeli termés várható Hargita megyében. Ez 21-22 tonnás hektáronkénti termést jelent, de a mennyiség idén nagyon változhat aszerint, hogy a gazdák mekkora jelentőséget tulajdonítottak a permetezésnek. A csapadékos időjárás ugyanis a burgonyának és a burgonyavésznek is kedvezett, így azok, akik védekeztek az utóbbi ellen, akár 30-40 tonnás hektáronkénti termést is remélhetnek, ám a gazdáknak mintegy harmada csak 8-10 tonnányira számíthat, ráadásul a vész által érintett pityókaföldekről származó burgonya tárolása is nehéz lesz, ugyanis az télen könnyen megromlik.

Török Jenőtől megtudtuk, néhány alcsíki parcellán már elkezdték a burgonyaásást, a rekord-közeli termés reményét azonban jelentősen beárnyékolják az árakkal kapcsolatos információk. „Több olyan jelzés is érkezett, hogy még a kilónkénti hatvan banit sem adják meg a kereskedők, van olyan termelő is már Háromszéken, aki negyven baniban kényszerült eladni terményét” – emelte ki a szakember. Mint fogalmazott, egyfajta pánikhangulat is eluralkodhat a termesztők között, hiszen a burgonyavész okozta problémák miatt sokan szeretnének minél előbb megszabadulni terményüktől, ezt pedig ki is használják a kereskedők. Az igazgató szerint ahhoz, hogy egy burgonyatermelő befektetése legalább megtérüljön, kilónként 65-70 bani közötti áron kellene értékesítsen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés