
Fotó: Kristó Róbert
Csökkenni kezdett a felső légúti megbetegedések száma Hargita megyében, a betegek száma azonban még így is többszöröse annak, mint amit tavaly ilyenkor regisztráltak.
2013. március 26., 16:242013. március 26., 16:24
2013. március 26., 19:032013. március 26., 19:03
A háziorvosok jelentései és a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság összesítése szerint a megyében múlt héten 2145 felső légúti megbetegedés fordult elő, és 11 személy szorult kórházi kezelésre a nátha miatt. Lázár Cecília, az egészségügyi igazgatóság járványtanász szakorvosa közölte, a múlt heti adatok hét százalékkal elmaradnak az előrejelzett számoktól, és 11 százalékkal kevesebb volt a megbetegedés múlt héten, mint egy héttel korábban. Csökkenőben van tehát a felső légúti megbetegedések száma, azt pedig, hogy az elmúlt időszakban milyen sok volt a beteg, jól mutatja, hogy a múlt heti betegszám háromszorosa annak, mint amit tavaly rögzítettek ugyanezen időszakban. A szakember még elmondta, a tüdőgyulladások száma is csökken, a múlt héten diagnosztizált 180 eset 14 százalékkal kevesebb, mint az egy héttel korábbi. Influenzát nem igazoltak a megyében.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!