
Három szakaszon mintegy hét kilométernyi községi utat újíthatnak fel Szépvíz községben idén: megújulhat a Patak utca, emellett a 6-os és az 53-as jelzésű községi utak, előbbit a rákosi útként emlegetik, utóbbi pedig Csíkszentmiklóst köti össze Borzsovával.
2017. január 12., 10:292017. január 12., 10:29
A szépvízi Patak utca felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás részeként szerdán indították el a licitet, a nyertes céget legjobb esetben is csak jövő héten hozzák nyilvánosságra – számolt be érdeklődésünkre Ferencz Tibor. Szépvíz polgármestere elmondta, a munkálatot saját költségvetésükből indítják el, de szeretnének a beruházásra kormánypénzt is lehívni. A hozzávetőleg egy kilométernyi utca felújítására a becslések szerint 1,5 millió lejre lesz majd szükség. Emellett uniós pályázat révén újítanák fel a 6-os és 53-as jelzésű községi utakat – a rákosi utat, illetve a Csíkszentmiklóst Borzsovával összekötő utat. Az összesen közel hat kilométernyi út helyreállítására egymillió euróra pályáztak.
Az érintett útszakaszok régi helyi utak, amelyeken az önkormányzat kisebb-nagyobb javításokat már végeztetett: az 53-as jelzésű községi út volt az első, amit a jelenlegi polgármester felújíttatott, akkor még makadámutat alakítottak ott ki. A tavasszal kezdődő munkálatok során azonban aszfaltozni fognak – tisztázta a községvezető. Megjegyezte ugyanakkor, a felújítás során az utakat kerítéstől kerítésig állítják helyre, tehát a munkálatokba beletartozik a járdák, zöldövezetek kialakítása, a vízelvezető árkok kiépítése, az úttest aszfaltozása, sőt a parkolók kiépítése is. Kitért arra is, hogy amíg a Patak utcában a pénz függvényében haladhat a munka, addig az uniós pályázat révén zajló felújítási munkálatokat az év során be is kellene fejezni.
Kérdésünkre Ferencz Tibor kifejtette, az elmúlt években sokat foglalkoztak az utak karbantartásával: minden évben igyekeztek egy-egy összeget ilyen célra elkülöníteni. Az elindított beruházások mellett jelenleg is készíttetnek terveket utak, utcák rendezésére, emiatt nem tartja kizártnak, hogy a fent említettek mellett még újabb utcákat is fel tudnak javítani az év folyamán. Kitért arra is, hogy az említett utak rendbehozatalával a község jelentősebb útjainak többsége korszerűsítve lesz.
A kosteleki útról
Ütemterv szerint halad a Szépvízről Kostelekre a Szellő-tetőn átvezető községi út felújítása is. A kormánypénzből finanszírozott munkálat a felújításra kerülő Hargita megyei úton szakaszosan zajlott és folytatódik tavasszal – tisztázta az elöljáró. Hozzátette, van, ahol az árkokat alakították ki, máshol a támfalakkal készültek el, de olyan szakasz is van, ahol már az első réteg aszfaltot is leterítették. Ferencz Tibor beismerte, nem valószínű, hogy még idén befejeződik a munkálat, de mindenképp látványos előrelépések lesznek. A Bákó megyei illetékesekkel továbbra sem zajlanak egyeztetések, hogy a megyehatáron túli útszakaszt is felújítsák, amellyel jelentősen lerövidülhetne az a 70 kilométeres út, amely révén jelenleg megközelíthető a szomszédos megyéhez csatolt Kostelek.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!