Harminchárman a tűzoltó-alakulatban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A csíki önkéntes tűzoltó-alakulatok bemutatója kapcsán Dánfalvára utaztunk, ezen a héten tehát az ottani csapatról tudhatnak meg többet. Habár az elmúlt két évben szerencsére nem kellett tűzesethez kivonulniuk a csíkdánfalvi önkéntes tűzoltóknak, folyamatosan gyakorlatoznak és bővítik eszközkészletüket is.

Szabó Kamilla-Mária

2014. szeptember 17., 18:332014. szeptember 17., 18:33

2014. szeptember 18., 10:292014. szeptember 18., 10:29

A csíkdánfalvi önkéntes tűzoltó-alakulat hosszú múltra tekint vissza, hiszen első tárgyi emlékük 1890-ből származik, az akkori alakulat zászlóját a szertárban ma is őrzik – számolt be Fülöp Ödön, az önkéntes tűzoltóparancsnok. 1962-ben még székely harisnyában versenyeztek elődeik, akik lovak által vontatott, kézi erővel működő tűzoltópumpával dolgoztak. Jelenleg 33 taggal – köztük a helyi polgármesterrel és alpolgármesterrel – működik az alakulat, amelyet három éve szerveztek újra.

Fiatalok a csapatban

Több huszonéves fiatal is csatlakozott az alakulathoz az elmúlt időszakban, köztük vannak, akik édesapjuktól „örökölték” a szakma szeretetét, mások a baráti társaságuk révén kerültek közelebb ehhez a hivatáshoz. A parancsnok kiemelte, erre a munkára senkit nem lehet kényszeríteni, az indíttatás belülről kell jöjjön. Az önfeláldozó munkáért a helyi önkormányzat és közbirtokosság viszonzásképpen minden önkéntes tűzoltónak biztosít évi három köbméter fát, baleset-biztosítást köt számukra és mentesíti őket az éjjeli őrség adója alól.

Bővülő eszközkészlet

Az 1977-es évjáratú tűzoltóautójukat még 2005-ben kapták ajándékba a magyarországi Solt testvérvárostól. Azóta ezzel a kétezer liter vizet szállító autóval indulnak a bevetésekre és a gyakorlatokra is. Legutóbb a Csík Leader Egyesülethez leadott nyertes pályázatuk révén 10 ezer euróra vásárolhattak eszközöket, így készletük hét védőruhával, védőkesztyűvel, gázmaszkkal, védősisakkal, illetve tömlőkkel és egy palackkal ellátott légzőkészülékkel bővült. Korábban a közbirtokosság jóvoltából minden önkéntes díszruhát kapott, amelyekben versenyekre, felvonulásokra mehetnek – foglalta össze Fülöp Ödön parancsnok és Both Norbert László, Csíkdánfalva alpolgármestere.

További fejlesztéseket szeretnének

Meglévő eszközkészletüket szeretnék bővíteni – védőcsizmákkal, létrákkal –, így a jobb pályázati lehetőségek reményében az eddig önkormányzati alakulatként működött csapat elindította egy tűzoltó-egyesület bejegyeztetését. Nemcsak további eszközöket szeretnének, hanem újabb autót és a meglévő tűzoltószertár további fejlesztését. Ugyanis az elmúlt években kicserélték a szertár nyílászáróit és kiépítették annak villanyhálózatát, viszont központi fűtés hiányában télen fás kályhában tüzelnek, hogy a teli tartályú autó indulásra kész állapotban lehessen – avattak be az illetékesek.

Folyamatosan gyakorlatoznak

A helyi önkormányzat alkalmazottjaként dolgozó tűzoltóparancsnok elmondta, minden hónap első vasárnapján a helyi Kubik-gödörben gyakorlatoznak, ahol az elméleti megbeszélések mellett gyakorlati feladatokat is végeznek. Törekednek arra, hogy az önkéntesek begyakorolják az autónál, a tömlőknél és a tűznél való teendőket is, hogy ha egyes tűzoltók hiányoznak, legyen, aki ellátja feladatukat. Mint megtudtuk, már készülnek az októberben megszervezésre kerülő tűzoltóversenyre is.

Két éve nem volt tűz

Az elmúlt két évben nem volt tűzeset a faluban, ettől eltekintve folyamatosan gyakorolnak, hogy szükség esetén minél operatívabban tudjanak beavatkozni. A bejelentés rendszerint a polgármesterhez érkezik, amit körüzenetben továbbítanak az önkénteseknek. A legkorábban érkező öt-hat emberrel indul el az autó, a többieket szintén üzenetben értesítik arról, hogy milyen helyszínre érkezzenek – részletezte a szakember. Hozzátette, a védőruhák – sajátján kívül – az autóban vannak, hogy a legkorábban érkező bevethető önkéntesek vehessék magukra, így helyszínre érkezéskor rögtön tudjanak oltani.

A megelőzéshez is hozzájárulnak

Oltáson kívül árvizek estén is az önkéntes parancsnok az, aki a munkát megszervezi – avatott be az alpolgármester. Megjegyezte, amikor nagyobb baj van, akkor az egész település egy emberként akar segíteni, így olyankor az a legfontosabb, hogy a mentési munkálatot jól koordinálják. A tüzeknél viszont az a legnagyobb segítség, ha hagyják, hogy az önkéntesek végezzék a munkájukat. Emellett a tűzoltók évente kétszer is ellátogatnak minden portára a tűzveszélyek felderítése érdekében, és tanácsokat adnak a megelőzéshez. Az őszi időszakban pedig rendszeresen bejárják a település határát, és figyelmeztetik a gazdákat a tarlóégetés veszélyeire is.

Készenlétben a harangozó is

Habár az elmúlt években nem kellett bevetésre menniük, pár évvel korábban egymás után négy tűzesethez is ki kellett vonulniuk. Az egyik épület épp a falunapok alatt gyulladt ki, így az önkéntesek egy része a szentmiséről, a másik része pedig a falunapi programokról szaladt a helyszínre. Abban az időszakban, ahogy beborult, már rögtön készenlétben álltak az önkéntes tűzoltók, beindították az autót még bejelentés előtt. Sőt a helyi harangozó is a templomba ment, hiszen úgy tartják, hogy a harangozással segíthet a felhők eloszlatásában – elevenítette fel a két önkéntes tűzoltó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés