
Fotó: Veres Nándor
Többszöri levélváltás után sem derült ki egyértelműen, hogy valójában melyik igazságügyi intézmény illetékes arra, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által benyújtott, a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indult büntetőper tárgyalásának áthelyezésére vonatkozó kérésről egy másolatot bocsásson rendelkezésünkre.
2016. február 16., 10:142016. február 16., 10:14
Nem annyira az információszolgáltatás nehézkessége, hanem inkább az ellentmondások, és az illetékességek elhárítása miatt érdekes és tanulságos az a levelezés, amit több igazságügyi intézménnyel, hatósággal folytattunk az elmúlt két hétben – számol be keddi címlaptörténetében a Csíki Hírlap. Arról a dokumentumról kértek egy másolatot, amelyet a DNA nyújtott be a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához kérve, hogy Csíkszereda tavaly lemondott polgármestere és hivatala gyakorlásától eltiltott alpolgármestere ellen indult pert ne Csíkszeredában, hanem Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Törvényszéken tárgyalják.
Másolat helyett összefoglaló
A levelezés már akkor megkezdődött, amikor a február 1-jei tárgyaláson elhangzott, hogy az ügyészség peráthelyezési kéréssel élt. Első címzettünk a DNA bukaresti központja volt, ahonnan azt az operatív válasz jött, hogy az igényelt információért a Hargita Megyei Törvényszékhez kell fordulni. A másolatot ezért a törvényszéktől kérte a napilap, amely hamarosan válaszolt, hogy a dokumentumot a Marosvásárhelyi Ítélőtáblától kell igényelni, mert az az egyetlen illetékes törvényszék, amely eldönti, hogy ezt elküldi vagy sem. Az ítélőtábla, amelynek szintén továbbították a kérést, küldte az eddig egyetlen, lényegi információkat is tartalmazó választ az ügyben – az ügyészségi kérés egy rövid összefoglalóját.
Eredménytelen körök
Az összefoglalót már ismertettük, az indoklás fontos része a következő: „A vádlottak által betöltött polgármesteri és alpolgármesteri tisztség, az a tény, hogy a lakosság nagy többsége választotta meg őket, és a közösség sajátossága megerősítik azt az elfogadható gyanút, hogy a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságát mindez befolyásolhatja”. Az ítélőtábla egyúttal közölte, hogy magát a dokumentumot a DNA marosvásárhelyi területi irodájától kell igényelni, mivel ők nyújtották be ezt. Következett a marosvásárhelyi irodánál való érdeklődés, az írásbeli kérésre pedig meg is jött a válasz – a dokumentum másolatát az ítélőtáblától kell kérni, mert ez az egyetlen illetékes törvényszék, amely arról dönthet, hogy hozzáférhető vagy sem ez az információ.A Csíki Hírlap természetesen újabb megkereséssel fordult az ítélőtáblához.
Kérdések válasz nélkül
Mivel a levelezések közben újabb kérdések merültek fel, néhányat ezek közül megfogalmaztunk a helyzet pillanatnyi alakulása szerint általunk illetékesnek vélt igazságügyi intézmények felé. Megkérdeztük, hogy miért az elsőfokú tárgyalás kezdetén nyújtotta be az ügyészség a peráthelyezési kérést, és nem korábban. Azt is megkérdeztük, mit ért a vádhatóság az áthelyezési kérés összefoglalójában említett, a lakosság sajátosságára vonatkozó indokláson. A kérdések közül egyikre sem kaptunk még választ – számol be a Csíki Hírlap.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!