Hargita megyét sem kerülte el az országban napok óta nagy visszhangot keltő élelmiszerbotrány. Az állategészségügyi hatóság tájékoztatása szerint a különböző élelmiszerek bevizsgálásával kapcsolatos eredmények csak a napokban születnek meg. Annyi viszont bizonyos, Hargita megyei üzletekben is voltak olyan termékek, amelyeket ki kellett vonni a forgalomból.
2013. március 20., 13:442013. március 20., 13:44
2013. március 20., 18:492013. március 20., 18:49
„Küldtünk mi is bevizsgálásra különböző próbákat az erre szakosított laboratóriumokba. A bukaresti főhatóság, miután megkapja az eredményeket, nyilvánosságra hoz egy közleményt. Addig mi sem tudunk mondani semmit” – fogalmazott megkeresésünkre Ladó Zsolt. A Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője annyit viszont elmondott, a megyében működő húsz tejautomata közül például egynek sem kellett felfüggeszteni a működését. Mint ismeretes, az utóbbi hetekben országos szinten több mint harminc ilyen automatát állítottak le, mert a bennük forgalmazott tejben az aflatoxin nevű mérgező anyagot azonosították a hatóságok.
Az igazgató kiemelte, többen is megkérdezték tőlük az elmúlt napokban, hogy az országos botrány kirobbanása kapcsán végeznek-e ellenőrzéseket a megyében. „Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a mi esetünkben a termelőknél, feldolgozó egységeknél egész éves állategészségügyi felügyelet van” – nyomatékosított az intézményvezető. Hozzátette, ez azt jelenti, hogy minden olyan élelmiszeripari terméket, ami közfogyasztásra kerül, szigorúan ellenőriznek. „Vannak természetesen bizonyos tematikus vizsgálatok, de nem úgy működik ez, hogy például jönnek az ünnepek, és akkor az állategészségügy nekifog dolgozni. Egész éves tevékenység zajlik nálunk, folyamatos ellenőrzések vannak” – jelentette ki az elöljáró.
Ladó annyit viszont elárult, hogy Hargita megyében is voltak olyan termékek, melyeket a fővárosi állategészségügyi főhatóság rendelete nyomán ki kellett vonni a forgalomból az elmúlt napokban. Mint azt az igazgató elmondta, „egy bizonyos romániai termelőcég egyik készítményében találtak valamit”. A főhatóság összeállított egy forgalmazói listát, melyen az szerepel, milyen üzletekbe jutott az adott termékből. „Ezen a listán szerepelnek olyan Hargita megyei értékesítők is, amelyekhez kerültek ezekből a termékekből. Főhatósági rendeletre ezeket kivontuk a forgalomból” – vázolta az intézményvezető, aki nem kívánt pontosítani, hogy tej- vagy hústermékekről van szó ebben az esetben. Mint mondta, ezzel kapcsolatban a fővárosi hatóság ad majd pontos tájékoztatást.
Mint arról a Krónika napilap is beszámolt, a laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy lóhús volt abban a micshúsban, amelyet múlt héten találtak egy bukaresti Kaufland áruházban, és amely egy Prahova megyei feldolgozóban készült. A Prahova megyei élelmiszer-biztonsági hatóság közleménye szerint 30 ezer lejes bírságot róttak ki a ploieşti-i cégre, amely lóhússal helyettesítette a marhahúst, és a Prahova megyei állategészségügyi igazgatóság egyik alkalmazottja férjének tulajdonában van. A cég egyébként az ország 36 megyéjébe szállított összesen 1920 tálcányi micshúst a Kauflandnak.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
szóljon hozzá!