
Fotó: Veres Nándor
Zsögödfürdőn, Csíkszentkirályon, Csíkszentimrén és Gyimesközéplokon jártunk pénteken – van, ahol az ár most tetőzik, máshol már a romok eltakarításán fáradoznak a helybéliek. Képriport.
2016. június 03., 21:322016. június 03., 21:32
2016. június 03., 21:332016. június 03., 21:33
Az Olt folyó mellett a környező patakok is kiöntöttek Zsögödfürdőn. A helyiektől érdeklődve megtudtuk, csütörtök este duzzadtak meg jelentősen a folyóvizek, majd ezt követően öntötték el a csíkszeredai városrész útjait, utcáit.
A megáradt Olt Csíkszentkirályon is ellepte a környező réteket: az Olt-híd szomszédságában lévő mezőgazdasági területek és néhány udvar is víz alá került, továbbá a hömpölygő vízáradat számos veteményest és pityókaföldet is elárasztott.
Csíkszentimrén pénteken tetőződött az áradás. A Templom utca környékén a megáradt folyóvizek ellepték a réteket, néhol egyes útszakaszokat is. „Alszeg alsó fele teljesen víz alatt van” – jegyezte meg egy helyi lakó.
A gyimesközéploki Nagy-patak már csütörtökön elmosta a település határán fekvő vasúti átjáró melletti hidat. Azóta is áll a vasúti közlekedés. A helyiek a tűzoltókkal karöltve dolgoznak a helyreállításon. A vasúton kívül több környező utat, udvart és pincét is elöntött a víz.
Két közlekedési kihágás ügyében indított büntetőeljárást a rendőrség pénteken Hargita megyében.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
szóljon hozzá!