Gyermekpornográfiával gyanúsítanak egy csíkszeredai férfit

Gyermekpornográfia, zsarolás és fenyegetés gyanújával szerdán őrizetbe vettek egy csíkszeredai férfit, majd elrendelték az előzetes letartóztatását. Az egyelőre kilenc azonosított áldozata közül négy kiskorú – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Székelyhon

2014. április 18., 12:362014. április 18., 12:36

2014. április 18., 16:192014. április 18., 16:19

A vizsgálatok szerint a gyanúsított 2012–2014 között közvetlenül, illetve a világhálón keresztül kapcsolatba lépett több – 13 és 19 év közötti – csíkszeredai középiskolás tanulóval, akiket megfenyegetve és -félemlítve szexuális aktusra kényszerített. Az együttléteket G. F. O. az áldozatok tudomása és engedélye nélkül lefilmezte, majd azzal zsarolta meg őket, hogy amennyiben nem folytatják a szexuális kapcsolatot, a felvételeket közzéteszi a Facebook közösségi oldalon.

A zsarolás ellenére a követelőzésnek többen is ellenálltak, aminek következtében G. F. O. a megfenyegetettek ismerőseivel pornográf tartalmú képeket osztott meg. Egyelőre kilenc – köztük négy kiskorú – áldozatot azonosítottak, öt személyt kihallgattak.

A megfélemlítés nyomatékosítására G. F. O. nem csak a közvetlenül érintetteket fenyegette meg, hanem szüleiket, tanáraikat, közeli ismerőseiket, sőt, rendőröket is. A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT), valamint a megyei rendőr-főkapitányság ügyészi felügyelet alatt szerdán reggel házkutatást tartott a 33 éves G. F. O. otthonában, illetve egy feltételezett bűntársánál.

A házkutatások során lefoglaltak hat számítógépes merevlemezt, negyvennégy adatkorongot (CD és DVD), hat mobiltelefont, huszonegy telefon- és hét memóriakártyát, egy beépített képrögzítővel rendelkező golyóstollat, egy táblagépet, egy adathordozót és több iratot. A hatóságok átkutatták a gyanúsított autóját is: a jármű belső visszapillantó tükrét – mivel a feltételezések szerint abban is képrögzítő berendezés található – további vizsgálatokra lefoglalták.

G. F. O. ellen kábítószer-kereskedelem gyanújával is vizsgálatot folytatnak. A lefoglalt bizonyítékokat a szervezett bűnözés elleni igazgatóság marosvásárhelyi osztályán vizsgálják át. G. F. O. ellen a DIICOT Hargita megyei ügyészének irányításával gyermekpornográfia, zsarolás és fenyegetés gyanújával zajlik a nyomozás. A gyanúsítottat 24 órás őrizetbe vették, majd a Hargita Megyei Törvényszék elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatásba vételét – számol be a főkapitányság.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen
2025. augusztus 17., vasárnap

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot

Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.

Felszentelték a gyimesbükki Szent Péter és Pál templomot
2025. augusztus 15., péntek

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel

Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.

Újraépítették a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templomot, vasárnap szentelik fel
2025. augusztus 14., csütörtök

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon

A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.

Csíkszeredai diákok képviselik Romániát az észak-macedon kórusfesztiválon
2025. augusztus 14., csütörtök

Soltész Miklós Csíksomlyón: fontos, hogy fel lehessen kínálni egy másik utat a fiataloknak

Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Soltész Miklós Csíksomlyón: fontos, hogy fel lehessen kínálni egy másik utat a fiataloknak