Fotó: Kristó Róbert
Könnyebben megsérült egy fiatal nő csütörtökön délután, amikor egy személygépkocsi elgázolta a Hargita utcában.
2014. szeptember 04., 19:512014. szeptember 04., 19:51
2014. szeptember 04., 20:502014. szeptember 04., 20:50
A 49 éves csíkszeredai S. G. vezette személygépkocsi a város központja felé tartva nem tartotta be a megfelelő követési távolságot az előtte haladó autóval szemben, és nekiütközött. Az ütközéstől az elöl haladó személygépkocsi elütötte az úttesten előtte éppen áthaladó fiatal nőt, aki könnyebb sérüléseket szenvedett – közölte kérdésünkre Gheorghe Filip. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt is elmondta, a két autóvezető a történteket követően elhagyta a helyszínt, hogy az egyik biztosítótársaságnál közös megegyezéssel töltsék ki a kárbejelentéshez szükséges dokumentumokat.
Tekintettel arra, hogy a balesetnek sérültje is volt, a rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés és a baleset helyszínének elhagyása gyanújával indított vizsgálatot – mondta Filip.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
szóljon hozzá!