Fűzfákkal takarnák el a felvonót

A pünkösdi búcsú idejére fűzfákkal takarják el a Kissomlyó-hegy oldalán lévő sífelvonó tárcsáját. A csíksomlyói búcsú előtti napokban látnak hozzá a Nyeregből jelenleg szembeötlő létesítmény burkolásához.

Szabó Kamilla-Mária

2014. május 21., 18:182014. május 21., 18:18

2014. május 21., 18:392014. május 21., 18:39

Megosztották a környékbelieket a tavaly ősszel a Kissomlyó-hegyén folyó munkálatok. A Csíksomlyói Közbirtokosság által hosszú távú szerződéssel kiadott Kissomlyó-hegy északi oldalán tavalyig csak egy 400 méteres sípályát működtettek. A múlt ősszel hozzáláttak annak bővítéséhez: a meglévő haladó pálya mellett kialakítottak egy közel ezer méteres, kezdőknek és középhaladóknak szánt nyomvonalat. A munkálatokat látva voltak környékbéliek, akik örültek a bővülő sípályának, ezzel szemben többen is a kegyhely szépségét, csendjét, méltóságát féltették.

Télen sípálya, nyáron sétány

Mátéffy Győző, a somlyói közbirtokosság elnöke múlt évben elmondta, az új pálya kiépítéséhez hozzávetőlegesen húsz fát vágtak ki, ugyanakkor száz csemetét ültettek a nyomvonal mellett. Akkori meglátása szerint a kialakított sétányon a búcsújárók könnyebben megközelíthetik a zarándokhelyet, s miután begyepesedik, kevésbé lesz szembeötlő, hogy télen milyen funkciót tölt be. Az üzemeltető Kis-Ski Fun Kft. megbízottja novemberben szintén arról tájékoztatott, hogy mivel az új nyomvonal nem túl meredek, így nyáron is használható: biciklizésre, sétálásra alkalmas. Sőt a kialakított ösvény által a zarándokok is könnyebben megközelíthetik a pünkösdi búcsú helyszínét.

Még nem kelt ki a fűmag

Mivel Mátéffy még akkor azt nyilatkozta, felszólították a beruházót, hogy a munkálatok alatt megmozgatott talajt tavaszra gyepesítsék be, emellett pünkösdig keressenek megoldást a búcsús szentmise helyszínéről látható felvonó beburkolására, elfedésére, újra megkerestük az üzemeltetőt. Kérdésünkre elmondták, hogy az idő felmelegedtével fűmaggal vetették be a megmozgatott talajt: az új nyomvonalon és a snowboardpályán egyaránt. Számukra is előnyös lenne, ha az említett részeket benőné a fű, habár a hűvös időjárás, a terület árnyékos fekvése nem kedvezett a magok kikelésének. Emellett a pünkösdi búcsú előtt pár nappal az üzemeltető munkatársai terepszínű ponyvákkal borítják be a felvonó oszlopait, míg a nyeregből is jól látható tárcsát fűzfákkal fogják körberakni, elfedni – tudtuk meg a működtető megbízottjától.

Ellenőrzik az üzemeltetőt

Érdeklődésünkre Mátéffy Győző kifejtette, folyamatosan követik, hogy az üzemeltető tartja-e magát a megbeszéltekhez, legutóbb tíz napja egyeztettek, akkor már el voltak ültetve a magok. Pünkösd előtt ellenőrizni fogják, hogy megfelelően burkolták-e a felvonó tárcsáját és elszállították-e a mellette lévő „őrbódét”. Megjegyezte, figyelik a még tavaly kiültetett csemetéket is, s habár ezt követően derül ki, melyik élt meg, úgy véli, az időjárás kedvezett nekik.

Használják a sétányt

Mindezek mellett lehengerelték az említett utat, hogy eső esetén a búcsú ideje alatt kevésbé legyen sár, sőt  gondolkodnak azon is, hogy szükség esetén, a polgármesteri hivatal közbenjárásával, lekavicsozzák az útszakaszt. Mint a közbirtokossági elnöktől megtudtuk, a kialakított sétányt jelenleg is használják a gyalogosok, biciklisek egyaránt – többen is választják lehetséges útvonalként a zarándokhely megközelítésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés