
Fotó: Veres Nándor
Több perben is érintett Csíkszereda Polgármesteri Hivatala a városban elhelyezett kétnyelvű közlekedési táblák miatt, amelyeken elöl szerepel a magyar megnevezés és utána a román. Végleges ítélet még nem született, a táblák egyelőre a helyükön vannak.
2014. január 20., 20:272014. január 20., 20:27
2014. január 20., 20:522014. január 20., 20:52
A közlekedésrendészet bírságolt, a prefektusi hivatal felszólítást küldött, majd pert indított a polgármesteri hivatal ellen a városban több helyen is kihelyezett közlekedési táblák miatt az elmúlt években.
Ezres bírságok
Először 2010-ben a Hargita Megyei Törvényszék előtti körforgalom szomszédságában, illetve a Márton Áron Gimnázium előtti útkereszteződésnél évekkel korábban kihelyezett táblák miatt bírságolta meg két alkalommal a közlekedésrendészet a hivatalt, 1260, majd 6 ezer lejre. Mint Paizs Gyöngyi Julianna, a városháza főjegyzője tájékoztatott, ezekben az esetekben nem kellett fizetniük, mert fellebbezésüknek alapfokon formai okokra hivatkozva helyt adott a bíróság, a rendőrség újabb fellebbezését pedig nem fogadták el.
Felszólítás a prefektúráról
Időközben viszont egy feljelentés nyomán 2012-ben a prefektusi hivatal is felszólította a polgármesteri hivatalt a táblák eltávolítására. Ez nem történt meg, a pert követően a Hargita Megyei Törvényszék 2013 júliusában döntött arról, hogy ez a fajta kétnyelvűség nem megengedett, és a táblák nem maradhatnak az említett két útkereszteződésnél, olyanokkal kell helyettesíteni, amelyeken a román megnevezések szerepelnek elöl. A polgármesteri hivatal a Marosvásárhelyi Ítélőtáblánál fellebbezett a döntés után pár nappal, az ottani tárgyalás után, tavaly novemberben az ügyet visszautalták a Hargita Megyei Törvényszékre. Mivel még nincs döntés, a közlekedési táblák a helyükön vannak.
Újabb bírság, újabb per
Tavaly ősszel egy másik, 1680 lejes bírságot is kapott a városháza a közlekedésrendészettől, ezúttal a Nagyrét utcai új körforgalom közelében elhelyezett táblák miatt, amelyek a rendőrségi jegyzőkönyv szerint nem felelnek meg a szabványoknak és kétnyelvűek. Ezeken a táblákon a román szöveg szerepel elöl, utána a magyar. A rendőrségi jegyzőkönyv kétnyelvűségre vonatkozó utalása miatt Ráduly Róbert Kálmán polgármester a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, amely még nem hozott döntést ezzel kapcsolatban – tudtuk meg a főjegyzőtől. A pénzbírság ellen a Csíkszeredai Bíróságon is fellebbezést nyújtottak be, ez február elején tárgyalja az ügyet. Szintén pert helyezett kilátásba a prefektus a csíkszeredai kétnyelvű utcanévtáblák miatt is, amelyeken szintén a magyar megnevezések szerepelnek elöl. A tavaly novemberi felszólítás szerint harminc napon belül kellett volna a hivatal eltávolítsa ezeket, ellenkező esetben perre számíthat. Idézést viszont még nem kaptak a városházán ebben az ügyben.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!