
Fotó: Veres Nándor
Mivel az időjárás lehetővé teszi, már betonoznak, készül a csicsói Olt-híd második tartópillére. A munkálatokat március közepétől folytatják, és várhatóan júniusban lehet teljesen kész az új építmény, indulhat meg rajta a forgalom.
2016. március 23., 10:242016. március 23., 10:24
Nem volt áradás, és ez sem késleltette a munka folytatását – állapította meg kedden a munkavezető a csicsói Olt-hídnál, amelynek két tartópillére közül a második kiöntésével dolgoznak jelenleg. Egy kotrógép is dolgozott a terepen, ahol a kivitelezéssel megbízott cég alkalmazottai vasazatot szereltek fel a további betonozás előtt. Továbbra is csak a meglévő ideiglenes átkelőn tudnak áthaladni az autósok és a gyalogosok, és ez még néhány hónapig nem fog változni.
Egy balesettel kezdődött
Egy baleset, rongálás vezetett az új híd építéséhez, még 2012 novemberében egy billenőkocsis teherautó súlya alatt szakadtak be a korábbi, cserefából készült híd tartógerendái. Az Oltfalut, Csibát és Csaracsót Csíkcsicsóval összekötő 123F jelzésű megyei úton készülő új, 90 tonnás teherbírású, egynyílású betonhíd 30 méter hosszú és 11 méter széles lesz, a szerkezetépítéshez 8 feszített vasbeton gerendát használnak fel. A védőkorlátok két oldalán járdát is kialakítanak a gyalogosok számára. Az építkezés összköltsége meghaladja az 1 millió lejt.
A keleti oldalon levő pillér teljes kiöntéséhez még 80 köbméter betonra van szükség – mondta a munkálatot vezető Ioan Moldoveanu építőmester. Az új híd építésével megbízott jászvásári cég csoportvezetője szerint, miután végeznek a tartópillér elkészítésével, április közepéig felszerelik a part mellett tárolt beton tartógerendákat – ehhez majd darura lesz szükség. Május végéig pedig várhatóan elkészül a híd, rajta a 25 centiméteres vastagságú betonréteggel és a szigeteléssel, az aszfaltozást azután végzik el.
Jóval szélesebb lesz az új híd, mint a jelenlegi ideiglenes átkelő, ugyanakkor a járószint is megfelelő magasságba kerül. A hídlábak és a teljes szerkezet elkészítése után jelentős mennyiségű földet kell eltávolítani a most leszűkített meder két oldaláról. Tavaly a lassú kifizetések miatt a munka többször is leállt, a kivitelezéssel megbízott cég ugyanis nem tudta meghitelezni a munkálatot, és minden alkalommal meg kellett várnia a benyújtott számlák kifizetését a beruházás finanszírozását biztosító Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretéből. Így nem tudtak kellő ütemben betonozni, és csak az egyik tartópillér készült el.
Közel két éve készül
Az új betonhíd építésére 2014 szeptemberében kötöttek kivitelezési szerződést, de a földmunkák megkezdése után tavaly csak hosszabb szünet után, nyáron kezdtek dolgozni, mert kiegészítő szerződésre volt szükség talajminőségi problémák miatt. A munkálatot megrendelő Hargita megyei önkormányzattól most azt kérdeztük írásban, hogy mi az új híd befejezésének határideje, és van-e valamilyen akadálya a munka folytatásának, de kérdéseinkre még nem kaptunk választ.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!