
Fotó: Veres Nándor
Több éves szünet után folytatják a Madaras-patak mederszabályozási munkálatait. Múlt héten a helyszínre vonultak a kivitelező cég munkásai, akik a rendelkezésre álló összegből az elkövetkező időszakban összesen 300 méteres szakaszon végzik el a partvédelmi teendőket.
2016. június 20., 20:052016. június 20., 20:05
2016. június 20., 20:072016. június 20., 20:07
Háromszázezer lejt fordíthat az Olt Vízügyi Igazgatóság a Madaras-patak szabályozási munkálatainak folytatására, ebből mintegy háromszáz (a patak két oldalán 150-150) méteres szakaszon tudja a kivitelező elvégezni a szükséges munkálatokat – tudtuk meg Miklós Gézától. Az említett igazgatóság vezetője hozzátette, a szakemberek már múlt héten kivonultak a helyszínre, és hozzáfogtak a teendőkhöz.
Számítanak költségvetés-kiegészítésre is, amelynek révén 2017 első félévének végéig befejezhetnék Csíkmadarason a hátralevő szabályozási munkálatokat: a már említettek mellett a patak egyik oldalán 600, a másik oldalán pedig 450 méteren kellene még elvégezni a partvédelmi tennivalókat. Ennek a befejezéséhez még 1-1,2 millió lejre lenne szükség – ismertette az igazgató. Megjegyezte azt is, hogy annyira régen leállt a munkálat, hogy újra kell számolják a költségeket, pontosabb értéket csak azt követően tud mondani.
A vízügyi szakember érdeklődésünkre azt is felelevenítette, hogy 2005-ben fogtak hozzá Madaras-patak szabályozási munkálataihoz, 2010-ben is dolgoztak még a helyszínen, anyagi források hiányában azt követően viszont leállt a munkálat. Addig a patak két ágán, hozzávetőleg 2,5 km hosszúságban végeztek mederszabályozást.
Jelentős gondot okozott az elmúlt években a madarasiaknak, hogy a patakpart kiépítése árvízvédelmi szempontból éppen azon a részen nem fejeződött be, ahol a Madaras-patak vize beömlik a településre. A legutóbbi, június eleji árvíz is ott okozott a legnagyobb problémát – számolt be Bíró László. Csíkmadaras polgármestere elmondta: „Vannak olyan gazdasági épületek a patakpart mentén, amelyek vízveszélynek voltak kitéve, kimosta a víz az aljukat, beavatkozásra szorultak. Jelenleg ezen a szakaszon folytatják a munkát, tulajdonképpen ott, ahol évekkel korábban abbahagyták”.
A Kászon-patakán is dolgoznak
Kérdésünkre, hogy a Madaras-patak mellett még van-e lehetőség más csíkszéki patakok szabályozására, Miklós Géza elmondta, nemrég hozzáfogtak a Kászon-patak mederszabályozási munkálataihoz is. Mivel Kovászna megyében már korábban elvégezték ezt, attól a résztől folytatják a munkát, és haladnak felfelé. Ez egy nagyobb értékű, több évet felölelő munka lesz – tisztázta az illetékes.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!