Folyamatosan javított gyimesi községi utak

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A gyimesfelsőloki közel harminc kilométernyi községi út javítása folyamatos munkát biztosít a helyi önkormányzatnak. A Réce-pataki munkálatokat követően legutóbb Ciherek-patakán javítottak ki két kilométernyi utat.

Szabó Kamilla-Mária

2014. augusztus 06., 18:472014. augusztus 06., 18:47

„Nekünk a községi utak karbantartása mindennapi teendő. Hol az eső tesz kárt az utakban, hol az idő teltével rongálódnak meg, így mindig szükséges a javítás” – számolt be Papp Imre. Gyimesfelsőlok alpolgármestere elmondta, a közel harminc kilométernyi községi útból legutóbb Ciherek-patakán végeztek útjavítási munkálatokat – a két kilométeres út teljes hosszát rendbe hozták. Emellett idén Réce-patakán is dolgoztak, ott egy kilométernyi utat töltöttek fel.

Útjavítások önerőből

Timár Zsombor László helyi polgármester kifejtette, mivel a patakvölgyek többségében nincs aszfaltút, így a kövezett utakat folyamatosan fel kell tölteniük. Ehhez önkormányzati munkaerőt alkalmaznak, a munkagépek is a polgármesteri hivatal tulajdonát képezik. Papp hozzátette, mivel a munkálatokhoz szükséges kavicsot a helyi patakokból gyűjtik, így ezek a tevékenységek kisebb kiadást jelentenek a polgármesteri hivatal költségvetésben.

Farkasok-patakán folytatják

Az alpolgármester elmondta, a rendelkezésre álló gépekkel minőségi munkát tudnak végezni, hiszen a három évvel korábban rendbe hozott Farkasok-pataki másfél kilométer hosszú útszakasz jelenleg is használható. A községi utak javítását a Farkasok-pataka még elhanyagolt szakaszán folytatják: a korábban kimaradt másfél kilométeres szakaszt javítják ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

2025. szeptember 01., hétfő

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon

Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon
2025. augusztus 31., vasárnap

Elhunyt egy férfi szombat este a csíksomlyói nyeregben

Hosszú ideig próbálták megmenteni annak a férfinek az életét, aki szombat este az István, a király koncert helyszínére menet rosszul lett, és végül elhunyt.

Elhunyt egy férfi szombat este a csíksomlyói nyeregben
2025. augusztus 31., vasárnap

Ismét jelesre vizsgáztak a csíksomlyói nyeregbe látogatók

Mintha nem is lett volna több ezer ember a csíksomlyói hegynyeregben szombat este, olyan érintetlennek tűnik a terület.

Ismét jelesre vizsgáztak a csíksomlyói nyeregbe látogatók
2025. augusztus 31., vasárnap

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón

A csíksomlyói nyeregben újra megelevenedett a rockopera, amely nemzedékek óta összeköt bennünket. Tízezrek énekelték együtt a dalokat, a fények és a himnuszok pillanatai pedig örökre beégtek az emlékezetbe.

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón
2025. augusztus 30., szombat

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve

Egyre többen érkeznek a nyeregbe, családok, több generáció. Sokan vannak, akik már a korábbi István, a király rockoperán is jelen voltak.

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve