Figyeljünk egymásra – életmentő lehet

Az ördög cimborája címmel, A felcsíki öngyilkosságokon túl... alcímmel jelent meg Vadas Gyula pécsi szociológus és dr. Veress Albert csíkszeredai elmegyógyász főorvos könyve. A nemrég Csíkszeredában lezajlott nemzetközi elmegyógyászati konferencián bemutatott, a Corvina könyvesboltokban kapható kötetben az öngyilkosság számos magyar, nemzetközi, világirodalmi, művészeti vonatkozása mellett ismertetik egy összehasonlító tanulmány eredményeit is.

A felmérés négy felcsíki községben, Szentdomokoson, Karcfalván, Dánfalván és Madarason zajlott. Kutatták a három községben – Domokoson, Dánfalván és Karcfalván – magasabb számban előforduló öngyilkosságok okát, az embereknek a jelenségről való vélekedését, emellett pedig az ezzel kapcsolatos népi és vallási szokásokat is számba vették. A négy községben 279 véletlenszerűen kiválasztott háztartásban kérdeztek meg a felmérők (Bara Tünde és György Zita asszisztensek) egy-egy személyt, a válaszadók 40 százalékának családjában, rokonságában vagy ismerettségi körében pedig volt már legalább egy öngyilkosság. Dr. Veress Alberttel a kutatás következtetéseiről, az öngyilkosságról és a segítési lehetőségekről beszélgettünk.

– A felmérés gondolata a 2007-es román–magyar elmegyógyászati konferencián pattant ki, akkor készítettünk egy dolgozatot a tizenhat éves elmegyógyászati felmérés tanulságairól, és ott vettük észre a nagy számbeli eltérést a négy község öngyilkossági jelensége között. Karcfalván 4,2-szer annyi az öngyilkosságot elkövetők száma, mint Madarason, Domokoson, Dánfalván pedig kétszer vagy másfélszer annyi. És akkor merült fel, hogy ennek a jelenségnek a megfigyelése, kutatása, kiderítése alaposabb munkát igényel, és hogy a begyűjtött tanulságokból próbáljunk meg kivetíteni megyei, országos vagy akár nemzetközi szintre is megelőzési lehetőségeket.

– Kaptak-e magyarázatot a községek között az öngyilkosságok számában fennálló különbségre?

– Ami összefoglalható és itt kiderült, az az emberek gondolkodásbeli különbsége. A könyvben táblázatba szedtük, hogy miként vélekednek a másik három község lakói a karcfalviakról, hogy vélekednek a karcfalviak önmagukról, és hogyan vélekedik a másik három község a madarasaikról, ahol a legalacsonyabb az öngyilkossági arány, illetve miként vélekednek a madarasiak önmagukról. Ezekben a véleményekben benne van az, amit mi odafigyelésnek, egymásra figyelésnek nevezünk, ami abban kristályosodik ki, hogy mielőtt az ember elkövet valamit, ad önmagának annyi időt, hogy beszélgessen mással. Van, aki nem beszél, hanem felindulásból elköveti a tettet, van viszont, aki felhív egy segélyvonalat vagy elmegy egy segítő személyhez, aki lehet bárki, a rokonságból, a faluból vagy a távolabbi környezetéből is.

Látni lehet ugyanakkor a számadatokból, hogy az átlag gyereklétszám családonként 2,2, és az egy családban élő családtagok száma 3,3. Tehát mononukleáris, egysejtű családok vannak, elveszett már az a családszerkezet, amikor együtt élt egy háztartásban nagyszülő, szülő, gyerek, unoka és talán dédnagyszülő is. Egy olyan családban, ahol általában nyolc-tíz ember van jelen, sokkal nagyobb az egymásra való odafigyelési lehetőség, azonnal észreveszem, ha a fiam, az apám tekintetében valami olyan van, ami meggondolkodtat, és akkor megkérdezem tőle, hogy „mi a baj”? Ha három személy van együtt a családban, és esetleg csak a munkába menet vagy jövet találkoznak, akkor kevesebb a lehetősége annak, hogy megkérdezzék, „te, úgy látom, hogy baj van veled, mi van, történt valami”? A legalapvetőbb végkicsengése a könyvünknek, mint megelőzési lehetőség, a soknemzedékes nagycsalád visszaállítása.

Egy másik kérdésünk, hogy öngyilkos nemzet-e a magyar? Erre azt tudjuk mondani határozottan, hogy semmivel sem inkább, mint más nemzetek. Nagyobb az öngyilkossági ráta a magyarok körében, mint a románok vagy például a németek körében, de ugyanilyen rátájuk van most a litvánoknak, az oroszoknak is. Románián belül hol Hargita, hol Kovászna, hol Bihar megye viszi az első három helyet.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy – amíg állami monopólium volt az alkoholárusítás, tudtuk, hogy mennyi fogy el – Hargita megye országszinten az első vagy második helyen volt a megyék közt az egy főre eső alkoholfogyasztás tekintetében, és az öngyilkossági cselekedetek – halállal végződő vagy kísérlet – 54 százalékában szerepet játszott az alkohol. Az alkoholfogyasztás tehát nagy súllyal lép ringbe az öngyilkossági jelenség kibontakozásában.

– Lát-e jelen társadalmi körülmények között reális lehetőséget a többgenerációs nagycsaládok visszaállítására?

– Nem, ez egy utópia jelen körülmények között. Ez egy elvi lehetőség lenne, a gyakorlatban túlhaladta már ezt a társadalmi fejlődés, nem fog tudni visszaállni még egyszer ez a családforma. Kivéve bizonyos etnikai közösségeket, ahol a nagycsaládok még együtt vannak. Gondolok itt a cigányságra vagy a moldvai és gyimesi csángó vidéken még együtt élő családokra. De már itt is atomizálódik a család, mert a gyerekek elmennek, a munka máshová viszi őket. A cigány közösségekben szinte ismeretlen az öngyilkosság, és ott még a vallás megtartó erejéről sem beszélhetünk. Egyébként a vallás megtartó ereje is csökken, a hit fellazulása szintén probléma. Tehát nagyon sokrétű társadalmi összefogást kíván a megelőzési munka, erre pedig nemigen látunk lehetőséget, amíg szétszórtak a próbálkozások.

– Milyen gyakorlati lehetőségeink maradnak a megelőzésre?

– Például a szociális háló bővítése. A szegénység, munkanélküliség, a létbizonytalanság szintén nagymértékben járul hozzá az öngyilkosság jelenségéhez. A reménytelenség kiiktatása fontos lenne, mert ez az egyik legnagyobb ellenségünk. Nem jó az sem, hogy az egészségbiztosító leszűkítette a beutalható betegek létszámát. Míg a nyolcvanas években mi 1900-2000 beteget utaltunk be egy évben, addig tavaly lecsökkentették 900-ra ezt a számot, és idén már csak 800-at utalhatunk be, tehát most, ebben a hónapban huszadika táján már ott tartunk, hogy nem tudjuk beutalni a betegeket, mert nem fizeti ki a biztosító. Nagyon rossz intézkedés az is, hogy a depresszióellenes vagy az elmebetegségeket gyógyító gyógyszerek egy része pénzért kerül forgalomba, ez ugyanis leszűkíti a betegek hozzáférését ezekhez. Rendkívül káros ugyanakkor, hogy elvándorolnak az orvosaink, középkádereink külföldre, mert ezt azt jelenti, hogy az itt maradottakra eső beteglétszám megduplázódik, megtriplázódik, és ilyenkor elkerülhetetlenül felületesebbé válik a munka. Én nagyon haragszom azokra is, akik megengedik, hogy az ital egy elfogadott drog legyen. Ugyanakkor minden településen be kellene vezetni és finanszírozni kellene a telefonos lelkisegély-szolgálatok működését.  
– Mit tudunk tenni emberként, egy-egy család, közösség tagjaként?

– A könyvben és a konferencián is úgy fogalmaztuk meg, hogy az egymásra figyelés az, amit mindannyian megtehetünk. Ne menjünk el egymás mellett anélkül, hogy odafigyelnénk, és figyelő tekintettel nézzük azt, aki mellett elmegyünk. Ne csak egy szokványos kérdést tegyünk fel, hogy „hogy vagy?”, és megyek tovább, meg se várva a választ – ez nem odafigyelés. A figyelem az, amit mindenki meg tud tenni a maga körében, ha észreveszi valakiről, hogy valami nem úgy van vele, ahogyan szokott, nem úgy néz ki, mint ahogy ismeri őt, akkor szakítson magának – nagyon sűrű időbeosztása mellett is – a beszélgetésre egy percet, tízet, húszat, százat, vagy amennyi szükséges ahhoz, hogy azt az embert megmentse.  

Elérhető a segítség

Csíkból is a hét minden napján hívható az S.O.S. Lelkisegély-szolgálat, amelynek kötelékében Hargita megyei szakemberek várják a lelki problémákkal küzdők, öngyilkossági krízisben lévők hívásait. Hét közben és hétvégén is este héttől éjfélig lehet hívni, akár a név elhallgatásával a két telefonszámot, a beszélgetéseket a szakmai titoktartásnak megfelelően, bizalmasan kezelik. Az S.O.S. Lelkisegély-szolgálat két telefonszáma: 0754 800 808, illetve 0723 800 808.