Fotó: Kristó Róbert
Egy csíkszentmihályi gazdaságban tartott szarvasmarhánál is igazolták a kéknyelvfertőzést – közölte érdeklődésünkre Ladó Zsolt, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője.
2014. október 20., 19:252014. október 20., 19:25
2014. október 20., 19:262014. október 20., 19:26
A gyanú az elmúlt héten merült fel, amikor az állatnál észlelték a betegség enyhe tüneteit, a vérmintát pedig vizsgálatra elküldték a jászvásári laboratóriumba. Az ott elvégzett vizsgálat igazolta, hogy ezúttal is kéknyelv-betegségről van szó. További fertőzésgyanús esetet nem jelentettek – tudtuk meg.
Enyhébb fertőzés
Ladó Zsolt szerint akárcsak a potttyandi és csíkkarcfalvi fertőzések esetében, a vírus enyhébb formája jelentkezett ezúttal is, mert a Csíkszentmihályon megbetegedett állat is jól van, eszik és a tejtermelése is helyreállt. Az újabb fertőzés miatt nem volt szükség még egy, úgynevezett kontaktzóna kijelölésére a település húsz kilométeres körzetében, mivel ez a terület gyakorlatilag egybeesik a már korábban kijelöltekkel – mondta a szakember.
Tiltott állatmozgás
A gócpontok húsz kilométeres körzetében továbbra is tiltott az állatmozgás és értékesítés, a kérődzőket csak vágóhídra lehet innen vinni, megfelelő vizsgálatok után. A kéknyelv-betegség ellen a gazdák az istállók fertőtlenítésével, az állatok rovartalanítóval való lekezelésével védekezhetnek. Fontos azonnal értesíteni az állatorvost, ha betegség tünetei jelentkeznek.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
szóljon hozzá!