Megújul a Gál Sándor utca

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A hőenergia árának tíz százalékos csökkentését hagyta jóvá februári ülésén a csíkszeredai önkormányzati testület. Ugyanakkor az ismételten napirendre kerülő, Gál Sándor utca felújításának megvalósíthatósági tanulmányát is elfogadták.

Barabás Hajnal

2014. február 28., 17:362014. február 28., 17:36

2014. február 28., 17:392014. február 28., 17:39

Áprilistól kezdődően 335 lej helyett 304,54 lejbe kerül a lakosság felé kiszámlázott gigakalória ára, erről döntöttek többek között, pénteki ülésükön, az önkormányzati képviselők.

Nem fognak emelni

„A jelenlegi árcsökkentéssel a középmezőnybe kerültünk Románia szinten, és nem szándékozunk emelni a hőenergia árán, valószínűleg még akkor sem, ha a gázár emelkedik” – jelentette ki Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. A gigakalória árának csökkentését, mint ahogy korábban beszámoltunk róla, az egyik Tudor lakótelepi kazánház két gázmotorja által előállított, olcsóbb hőenergia tette lehetővé. „A gázmotorok működtetésére decemberben kapta meg a jogosítványát az a magyarországi befektető, akivel partnerséget kötött a Goscom Rt., addig csak próbaüzemmódban üzemelt ez a rendszer. A januári és februári tapasztalatok alapján hozta meg végül a testület a távhő árának csökkentéséről szóló döntését” – magyarázta a polgármester.

Munkacsoport létesül

Magyari Zoltán önkormányzati képviselő egy bizottság létrehozását javasolta, melynek feladatai között szerepelne annak kivizsgálása, hogy egyes tömbházakban, ugyanazon feltételek mellett miért van hatalmas eltérés a fűtésszámlákban. Gyakorlatilag a költségelosztókkal való visszaélést szeretnék visszaszorítani. Ráduly elfogadva a javaslatot, válaszul felajánlotta, hogy polgármesteri rendelettel hozzanak létre egy munkacsoportot, amelyben helyet kap a képviselő-testület, a városháza, a lakószövetségek és a Közüzemek Rt. is.

Gál Sándor utcát is rendbe teszik

Novemberben elhalasztották, most pedig ismét napirendre került a Gál Sándor utca felújításának megvalósíthatósági tanulmányáról szóló határozattervezet, amelyet végül elfogadott a képviselő-testület. „A város idei költségvetésében, a beruházási tételek között szerepel az utca felújítása. A megvalósíthatósági tanulmány elfogadását követően következik a tervezés, valamint a kivitelezésre a közbeszerzés” – sorolta Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. Hozzátette: feltehetően a nyár folyamán kezdődhetnek el a munkálatok. A kivitelezés során – többek között – új burkolatot kap a járda, új alapot és aszfaltszőnyeget az úttest, felújulnak a parkolók, valamint új biciklisávot alakítanak ki. A beruházás becsült értéke közel 950 ezer lej. Ebből az összegből a Gál Sándor utcával párhuzamosan a vele kereszteződő Borvíz utcát is felújítják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Visszahódította a trónt a csíkszentkirályi roncsderbi korábbi uralkodója

Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.

Visszahódította a trónt a csíkszentkirályi roncsderbi korábbi uralkodója
2025. augusztus 23., szombat

Korszerűsítik a mezei utakat Madéfalva környékén

Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.

Korszerűsítik a mezei utakat Madéfalva környékén
2025. augusztus 22., péntek

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról

Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról
2025. augusztus 22., péntek

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa

Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa
2025. augusztus 22., péntek

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi

Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi
2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban