Fotó: Kristó Róbert
Ha minden a tervek szerint halad, a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia hétvégi búcsúünnepére befejeződik az egyházközséghez tartozó Millenniumi-templom javítása. A nyugati tornyot érintő nagyobb méretű felújításhoz tavasszal fogtak hozzá, mivel az korábban jelentősen megrongálódott. A 2011-ben elhunyt Makovecz Imre áltat tervezett ingatlan felújítását egyébként csak az elismert építész nevét viselő alapítvány hozzájárulásával lehetett elvégezni.
2014. szeptember 09., 10:472014. szeptember 09., 10:47
2014. szeptember 09., 11:002014. szeptember 09., 11:00
„A szakemberek azt ígérték, szombatra mindenképpen leszedik az állványokat, így végre visszanyerheti régi pompáját a Millenniumi-templom” – tájékoztatott Darvas Kozma József. A Szent Kereszt plébánia esperese elmondta, már csak a falakat díszítő elemek visszaragasztása van hátra, az erre megrendelt speciális ragasztóanyagot még nem kapta meg a kivitelező.
Víz miatt lemálló vakolat
Mint arról már korábban beszámoltunk, a csíkszeredai Millenniumi-templom nyugati tornya azért szorult javításra, mert az épületelemekbe több helyen is beszivárgott a víz, emiatt a vakolat felpuffadt és veszélyessé vált. Ugyanakkor a tornyot ékesítő keresztek is felújításra szorultak, és mint az esperes elmondta, ezeket egy, az idő viszontagságainak jobban ellenálló anyagból öntötték újra. A kivitelezést egyébként jelentősen késleltette, hogy a plébánia tavaly azt az értesítést kapta, miszerint saját kezdeményezésre nem végezhetnek semmilyen beavatkozást az épületen, a javításhoz kizárólag a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány hozzájárulásával foghatnak hozzá. Akkor azt az ígéretet is kapták az alapítvány részéről, hogy támogatni fogják a felújítási munkálatokat, illetve hogy ennek a feltételeit is közlik a plébániával. „Az alapítvány még most sem bírálta el a felújítással kapcsolatos terveinket. Mi azonban nem várhattunk addig, amíg eldöntik, hogy támogatják-e a munkálatokat, így végül, jóváhagyásukkal, muszáj volt nekilássunk a felújításnak” – magyarázta az esperes.
Hároméves alapítvány
Mint ismeretes, a Makovecz alapítvány három éve jött létre, célja részben Makovecz Imre építészi-tervezői szellemi hagyatékának, az annak részét képező szerzői jogi művek és egyéb alkotások (tervek, írásművek, hanganyagok) felkutatása, összegyűjtése, tudományos-szakmai feldolgozása és gondozása, Makovecz Imre alkotói életművének megőrzése. Ugyanakkor az alapítvány céljai közé tartozik az elismert építész által tervezett épületek mint a magyar kulturális örökség részeinek nyilvántartásba vétele, helyi, illetve műemléki védelem alá helyeztetésének kezdeményezése és katalogizálása Magyarország határain belül és azon kívül is, és ezen épületek fennmaradásához, eredeti állapotukban való megmaradásához támogatásnyújtás. A Millenniumi-templom 2001 és 2003 között épült.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
szóljon hozzá!