Beváltak a csíki településeken kihelyezett térfigyelő kamerák – állítja a megkérdezett polgármesterek többsége. Egyes községekben a kihelyezésük óta csökkent a rongálások, lopások száma, máshol teljesen felszámolódtak. A térfigyelők hatékonyságának növelése érdekében a megkérdezett elöljárók szükségesnek látják korszerűsíteni, bővíteni a meglévő rendszereket.
2017. január 05., 10:162017. január 05., 10:16
2017. január 05., 11:432017. január 05., 11:43
Mintegy tíz éve szerelték fel az első térfigyelő kamerákat a Csíki-medencében, az elmúlt három-négy évben pedig számos községvezetés döntött úgy, hogy a közbiztonság érdekében kamerákat helyeztetnek el a falvak különböző részein. A térfigyelő rendszerekkel kapcsolatban az elmúlt évek tapasztalatairól kérdeztük az elöljárókat.
Csíkszenttamáson 2015 elején üzemeltek be nyolc térfigyelő kamerát, amelyeket a település két bejáratánál és a fontosabb útkereszteződésekben helyeztek ki – ezeknek elsődleges célja a közbiztonság növelése volt. A Hargita megyei önkormányzat által biztosított 37 ezer lejből kialakított, bővíthetőre tervezett megfigyelő rendszernek beigazolódott a visszatartó, megelőző szerepe – avatott be Kedves Róbert. A helyi polgármester szerint ugyanis az elmúlt időszakban nem volt szükség semmilyen ügy kapcsán visszanézni, ellenőrizni a felvételeket. De ennek ellenére is szeretnék a rendszert tovább bővíteni, és a kimaradt részeken is kamerákat felszerelni.
Az éjszakai megfigyelésre is alkalmas infravörös kamerák felvételeit internet-hozzáféréssel bárhonnan meg tudja nézni a polgármester és az alpolgármester, de terveik szerint rövidesen beüzemelnek egy számítógépet az állandó tűzoltósági szolgálat székhelyén is, hogy az ügyeletben lévők is követni tudják a faluban történteket.
Az elképzeléseknek megfelelő eredményt hozott a Csíkszentgyörgy községben 2014-ben kihelyezett hét térfigyelő kamera is (három Csíkmenaságon, négy a központi park környékén). György József polgármester kifejtette, elsősorban a megelőzésben van fontos szerepük ezeknek. Rámutatott, habár volt rá több példa is, hogy rongálókat azonosítottak be a felvételek alapján, fontosabbnak tartják, hogy a kihelyezés után jelentősen kevesebb ilyen esettel kellett foglalkozniuk.
Idénre tervezik a rendszer felújítását és bővítését is: a felújításra azért van szükség, mert gyorsan fejlődik a technológia, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján most már látják, hogy milyen eszközökre lenne szükség – például olyanra, amelyek éjszakai képein is egyértelműen azonosíthatók a személyek. Újabb kamerákat helyeznének ki a 123B és 123C jelzésű megyei utak kereszteződéséhez, illetve a községháza elé, hogy szükség esetén visszanézhető legyen, hogy kik jártak a községben.
Emellett mihamarabb mobilizálni szeretnék az éjjeli őrséget a településen, ezt is azzal a céllal, hogy az idegenek és a helyiek is tudják, következmény nélkül nem lehet a településen garázdálkodni. Szeretnék megelőzni ugyanis a nemrég történt homoródalmási gyilkossághoz hasonlók eseteket – foglalta össze az elöljáró.
Mint arról beszámoltunk, a szépvízi önkormányzat 2013 közepén üzemelt be tizenegy kamerát Szépvíz és Csíkszentmiklós területén, elsősorban a települések bejáratainál és az erdőről, mezőről bevezető utak környékén. A kamerák közvetlen vezetékes összeköttetésben vannak a községháza egyik helyiségében beüzemelt nagy teljesítményű számítógéppel. Ferencz Tibor polgármester érdeklődésünkre elmondta, a rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, még úgy sem, hogy a kamerák felvételei bizonyos rendőrségi ügyekben segítették a rendfenntartók munkáját. Mint kifejtette, amíg a kamerák rendeltetésszerűen működtek, addig nem volt gond, de a cég, amellyel szerződtek, nem megfelelően végezte a munkáját, nem szervizelte a kamerákat, így keserű szájízzel gondol a kiépített rendszerre.
A községvezető ugyanakkor kiemelte, ők is idénre tervezik a térfigyelő kamerák rendszerének felújítását, minimális bővítését. Ezt teszik annak okán is, mert az informatikai rendszerek rohamosan fejlődnek, így a közel négy éve kihelyezett eszközök már nem a legkorszerűbbek. A felújítást és az új rendszer kezelését más cégre bízzák majd.
Kászonaltíz községben négy kamera figyeli a településközpontot immár több mint tíz éve – tudtuk meg András Zoltántól. A kászoni polgármester hozzátette, mostanra már elavulttá vált a kiépített rendszer, így fontosnak tartják annak korszerűsítését. Mivel a minőségi kamerák beszerzése jelentős kiadással jár, így az önkormányzat pályázati úton szeretne finanszírozást nyerni az elképzelésükhöz. „Mi már a munkánk elején felismertük a térfigyelő rendszer szükségességét, de csak az akkori választékból tudtunk válogatni az akkori közbeszerzési törvények értelmében – ami nem föltétlen a legjobb minőséget garantálta. A térfigyelőket a közbiztonság végett helyeztettük ki, és annak további javítása miatt szeretnénk korszerűsíteni” – summázta.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!