Felismerni a bántalmazás formáit

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az iskolai környezetben történő erőszakos viselkedés és bántalmazás különböző formáinak felismerését tanulhatják meg a gyerekek a héten Csíkszeredában, a Gyulafehérvári Caritas második ingyenes nyári gyerekfoglalkoztatóján.

Hatos Andrea

2016. július 27., 10:002016. július 27., 10:00

A program tavaly A világ hét csodája címet viselte, idén pedig a Bajtárs pajtás címet adták neki a szervezők. A Szent Imre Ifjúsági Központban hétfőtől péntekig 9 és 15 óra között zajlanak a különböző témakörök köré felépített foglalkozások általános iskolás gyerekek számára. Az egyhetes foglalkozás fő célja, hogy a gyerekek olyan ismeretek birtokába jussanak, amelyek megkönnyítik számukra felismerni és kezelni az iskolai környezetükben történő erőszakos viselkedés és bántalmazás különböző formáit – fogalmazott Sövér Aliz, a gyermekfoglalkoztató programfelelőse.

A szervezők fontosnak tartják a csapatösszetartást és annak erősítését, ezért szánták a hétfőt a találkozások napjának, amely teljesen a ráhangolódásról, összeszokásról, a közös szellem kialakításáról szólt. A hetes foglalkozásról Sövér Aliz elmondta, minden napnak megvan a témája. Kedden a szerepjátékok napja volt, amellyel a szervezők célja érzékenyebbé tenni a gyerekeket arra, hogy felismerjék: ahogyan viselkednek, az kihatással van másokra is. Ugyanakkor az érzelmekkel való foglalkozásra is nagy hangsúlyt fektetnek, mivel azt tapasztalják, hogy a gyerekek nem mindig tudják kifejezni a saját, vagy másokon észlelt érzelmeket. Ennek a gyakorlása céljából szánták a szerdát a szervezők az érzelmek napjának. A csütörtök az energiamodulációra épül, amikor a gyermekek megtanulják hatékonyabban használni önvédelmi mechanizmusukat.

„A térészlelés elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy egy erőszakos cselekedetben ne ők legyenek az áldozatok, felismerjék a saját és társaik intim zónáját. Ezt különböző hétköznapi szituációk szimulálása kapcsán ismerhetik meg.” A péntek a vetélkedők napja lesz, a gyerekek három kiscsoportban fognak dolgozni – ismertette a hét programját Sövér Aliz.

Elmondta azt is, nagy hangsúlyt helyeznek a relaxációra is, ezért minden napot levezető gyakorlatokkal zárnak, ezáltal a gyerekek megtanulhatják kontrollálni saját testüket. „Az energiamodulációban fontos szerepe van a relaxációnak. Ha stresszes, ingerült a gyerek, meg kell tanulnia kontrollálni érzéseit, levezetni energiáit. Fontos, hogy felismerjék, amennyiben egy kisgyerek verekedik és csúfolódik, annak az oka legtöbbször az, hogy vele is hasonló módon viselkednek” – fogalmazott a Caritas Családsegító Szolgálat munkatársa. „Fontos az is, hogy próbálják meg felismerni a vészhelyzeteket és figyeljenek a testük jelzéseire, mert ha rossz környezetben vannak, a test jelzi azt. Amennyiben a gyerek megtanulja önmagát lefékezni, kevesebb lesz a lehetőség arra, hogy erőszakos cselekedetet hajtson végre” – tette hozzá.

A relaxációs gyakorlatok mellett a kreativitás és az egészséges magatartás alakítása is prioritásaik között szerepel, a délelőtti ráhangoló játékokat tematikus torna követi, mint például a boksz vagy a jóga.

A gyerekfoglalkoztatóról
A Gyulafehérvári Caritas Hargita megyei Családsegítő Szolgálat szociálpedagógusai, Székely Szende és Sövér Aliz, valamint a KI-ÚT Konzultációs Program munkatársa, Lázár Andrea vezetik a foglalkozásokat. Munkájukat a Caritas csíkszeredai önkéntesei segítik a programok gördülékenyebbé tétele érdekében. Az öt napig tartó gyerekfoglalkozás ingyenes, a gyerekek ebédet is kapnak. A tábort augusztus 29. és szeptember 2. között megismétlik ugyanezzel a tematikával. A nyári gyerekfoglalkozásra előzetes iratkozások alapján történik a felvétel, de az augusztusi foglalkozásra már lezárult a jelentkezés, mivel beteltek a helyek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés