
Beköltöztek új otthonaikba a volt Szent Anna Elhelyező Központ értelmi fogyatékkal élő, valamint tanulási nehézségekkel küzdő fiataljai. A hét családi típusú házból és egy rekuperációs épületből álló Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ avatóünnepségét szerdán tartották.
2015. október 28., 16:282015. október 28., 16:28
Sztojka Zoltán, a szociális szolgáltatási központ egyik lakója hálás volt azért, hogy új helyre költözhettek. Mint fogalmazott, jó, hogy kisebb csoportokba osztották őket, mert így a nevelők jobban oda tudnak figyelni rájuk. Korábban ugyanis a Szent Anna Elhelyező Központ egy Müller László utcai tömbházban működött, nem éppen megfelelő körülmények között. Nemrég költözhettek be az új családi típusú házakba, amelyeket a csíkszeredai Haladás utcában, a volt növényvédelmi központ helyén építettek fel. A hét, fából épült házat teljesen bebútorozták, a konyhákat is felszerelték, ugyanakkor a nevelőszemélyzet számára is kialakítottak egy szobát. A házak mellé egy rehabilitációs központ épült, ahol többek között a gyógypedagógus, a pszichológus, az egészségügyi dolgozók, a szociális munkások és a gyógytornász számára hoztak létre megfelelő helyiségeket.
Az új létesítmény neve Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ, avatóünnepségét szerdán tartották. Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője elmondta, több éve bérelt helyiségben voltak a fiatalok, eddig nem tudtak megfelelő körülményeket biztosítani számukra, úgynevezett bentlakásos rendszerben éltek. „Ez a költözés egy óriási minőségi ugrást jelent, próbálunk most számukra is családi életkörülményeket teremteni” – fogalmazott az intézményvezető. A központ 84 férőhelyes, nemrég több mint 70 fiatal költözött be, rájuk 30 nevelő felügyel. „A visszajelzések pozitívak mind a nevelők, mind a gyermekek részéről. Remélem, ugyanannyira működőképes is lesz a központunk, mint amilyen jól néz ki” – fogalmazott Elekes.
Elisabeta Trifan a gyermekvédelmi hatóság képviselőjeként az avatóünnepségen arról beszélt, hogy a gyermekeknek joguk van minőségi szolgáltatásra. Meglátása szerint ez a projekt ehhez járul hozzá. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette, sok erőfeszítés és kínlódás árán valósulhatott meg a beruházás, utalva arra, hogy többször is meg kellett hosszabbítani a pályázat határidejét. „Egy projekt sem valósul meg egyszerűen, számos konfliktushelyzet, per, feljelentés és rágalmazás elé kell néznie annak, aki projektet bonyolít le. Meg kell értsük, hogy jó párbeszéddel lehet megoldásokat találni. Meg tudtuk ezt a helyzetet is oldani” – fejtette ki. Az ünnepségen Czikó László csíktaplocai plébános áldását adta az új központra. Az eseményen a fiatalok verset szavaltak és rövid zenés műsort adtak elő, majd a jelenlévők megtekinthették az elkészült házakat, valamint a rekuperációs központot.
4,8 millió lejes pályázat
A szolgáltatási központ felépítéséhez tavasszal fogtak hozzá. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság 2011-ben nyújtott be pályázatot a szakminisztériumhoz, azonban többször el kellett halasztaniuk a kivitelezést, mert elhúzódott a terület megtisztítása a szennyezett talajtól. A projektet végül 4,8 millió lejből valósították meg, 3,1 millió lejt a gyermekjogvédelmi hatóság, a fennmaradó összeget a megyei önkormányzat biztosította. Ezzel a támogatással nemcsak az építést, hanem a központ három hónapi működési költségét is finanszírozták.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!