Fejlesztésre fordított közpénzek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Csíkszereda önkormányzati képviselő-testülete pénteki ülésén a várakozásnak megfelelően elfogadta a megyeszékhely idei költségvetését, amelynek felét beruházásokra fordítják.

Kovács Attila

2014. január 31., 18:132014. január 31., 18:13

2014. január 31., 18:292014. január 31., 18:29

A tanácsülés elején Csucsi Róbert önkormányzati képviselő egy módosítási javaslatot terjesztett elő, amely szerint szükség lenne a Nagyrét és Rét utca közötti füves terület rendezése érdekében egy előtanulmányt elkészíteni. Emlékeztetett, hogy a város általános rendezési terve ezt a több mint húsz hektáros területet zöldövezetként jelöli meg, építkezési tilalom van ott érvényben, és jó lenne ezt a helyzetet kimozdítani a holtpontról. A javaslat nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges támogatást. A költségvetésről szóló szavazás előtt Szabó Soós Klára bejelentette, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői a megnövelt adók miatt nem támogatják a tervezetet, így a költségvetést két ellenszavazattal fogadták el.

Hetvenöt millió beruházásokra

Mint már beszámoltunk róla, a város ezévi költségvetése meghaladja a 150 millió lejt, ebből 23,5 millió a korábbi évekből maradt többlet, amelyet mind fejlesztésre szánnak. Antal Attila alpolgármester szerint ezúttal is követik azt az elvet, hogy a közpénzt fejlesztésekre fordítják, így az összeg fele, 75 millió lej jut beruházásokra. Az alpolgármester hozzátette, biztosítva lesz az önkormányzat hatáskörébe tartozó intézmények finanszírozása, bár a személyzeti költségek esetében van némi félelem, mert ha nem növekednek a béralapok, megoldatlan kérdések maradnak. Úgy értékelte, visszafogottabb beruházási listát fogadott el a testület, több munkálat befejezésre vár, az újak esetében pedig gyors haladásra van szükség.

Utcák, utak újulnak meg

Elkészül idén a hargitafürdői utcahálózat, befejeződik a mozi átépítése, a Szász Endre és Villanytelep utcák felújítása, aszfaltszőnyeg került a taplocai elkerülő út első szakaszára, a Rét utca és az 578-as európai út között. Új beruházásként kezdődik meg a Gyermek sétány, és a Gál Sándor utca felújítása, a Fűzfa utcában és a Kalász lakótelep felújításához szükséges tervek is elkészülnek, ugyanez a Vigadóra is érvényes. A csobotfalvi kultúrotthon esetében a felújítási tervek aktualizálása történik meg ebben az évben, a kivitelezés nem. Teljesen felújítják a Kájoni János és Kós Károly szakközépiskolák által használt tornatermet.

Fontos a tömbházak hőszigetelése

A beruházásra szánt összegek legnagyobb tétele a Regionális Operatív program és a kormány által támogatott tömbház-hőszigetelési program keretében tervezett munkálatokhoz szükséges 20 százalékos önrész és tervezési költségek biztosítása. Elfogadta a testület a hőszigetelési program legutóbbi kiírására jelentkezett tömbházak listáját is, amely tíz társasházat, háztömböt, összesen 426 lakást jelent, és a munkálatok becsült összköltsége megközelíti a 7,5 millió lejt. A hőszigetelésre váró épületek a Kossuth Lajos utca 46, a Lendület sétány 10, és 14, az Octavian Goga sétány 2, illetve 4, a Testvériség sugárút 15 és 16, a Müller László utca 29, a Mérleg utca 12-14, a Mihai Eminescu utca 2-4 számok alatt találhatók.

Nagyobb léptékű projektekre kell készülni

További európai uniós támogatásokat is szeretne megpályázni a város vezetősége beruházások érdekében – jelezte Antal Attila, aki szerint Csíkszereda jól teljesített ezen a téren az elmúlt évek során. A következőkben viszont integrált, akár térségi szintű fejlesztési tervekre kell készülni, olyan pályázatokat kell készíteni, amelyek a munkaerő képzését és munkahelyek létesítését is magukba foglalják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés