
Fotó: Iochom Zsolt
Húshagyó kedden, a farsangi időszak utolsó napján tartották az 5-8. osztályos tanulók farsangi bálját a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium kollégiumának dísztermében.
2014. március 05., 10:432014. március 05., 10:43
2014. március 05., 13:342014. március 05., 13:34
Az iskola tanulói évről-évre összegyűlnek, hogy ily módon közösen búcsúztassák a farsangot. Minden osztály rövid műsorral készült, amelyet a Bodor Annamária angol szakos tanárnő által elnökölt öt tagú zsűri értékelt.
A hetedik osztályosok táncával nyitották meg a bált, mintegy bátorításként a további vidám fellépésekhez. Az ötödik osztályosok jelmezes bemutatkozása után a hatodikosok a szegény csizmadia történetét elevenítették meg. A mesejátékot követően végül a legnagyobbak, a nyolcadik osztályosok vidám tánccal szórakoztatták diáktársaikat és a jelen lévő szülőket.
A zsűri döntése alapján a legmozgalmasabb csapat díját a nyolcadikosok kapták, a legsokszínűbb csapatnak az ötödikesek népes társasága bizonyult, a legötletesebb csapatnak járó díjat a hatodik osztályosok vehették át.
A bemutató előadásokat követően a báli hangulat zenével és tánccal folytatódott.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!