
Fotó: Veres Nándor
Színdarabot, hagyományőrző előadásokat tekinthetnek meg, vetélkedőkön, táncházban vehetnek részt és lovasbemutatót is láthatnak azok, akik ellátogatnak a hétvégi csíkcsicsói falunapokra.
2014. június 12., 15:402014. június 12., 15:40
2014. június 12., 15:442014. június 12., 15:44
Az egész hétvégés falunapok folyamán változatos programmal várják Csíkcsicsóba a kikapcsolódni vágyókat. Pénteken este nyolc órától az Úrilány szobát keres című színdarabot tekinthetik meg az érdeklődők az Élő Emlékezet Egyesület színjátszóinak előadásában.
Szombaton reggel hét órakor fúvószenekar ébreszti a falu népét, azt követően, kilenc órától asztalitenisz-tudásukat mérhetik össze a vállalkozó kedvűek. Tíz órától főzőversenyre kerül sor, fellép a Vadvirágok Néptáncegyüttes és a fúvószenekar, eközben kézműves foglalkozásokon is részt lehet venni. Tizenegy órától az iskolásoknak akadályversenyt, illetve játékos vetélkedőt szerveznek, bírálják Az én falum elnevezésű rajzpályázatot, illetve bemutatót tartanak a helyi önkéntes tűzoltók. Egy órától lovas bemutatót tart Lutz Eszter, a délutáni focibajnokság után, este kilenctől pedig tábortűz körül nótázhatnak a jelenlévők.
Vasárnap fél egytől búcsús szentmisére várják a híveket, este nyolc órától fellép a Mályi Daloskör, a helyi Vadvirágok, az újszászi Liliom és a szolnoki Cuháré, valamint Tallinka néptáncegyüttesek, utána pedig táncházban rophatják a táncos kedvűek.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!