Falufórum rendőri felügyelettel

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A rendőrség kellett rendreutasítsa Kászonújfaluban az ideiglenesen kijelölt közbirtokossági elnökség által összehívott lakossági fórumon részt vevő helyieket. A hétfő délutáni, többször is vitába torkollt beszélgetésen a közbirtokosság ellen indított csődeljárás volt a téma.

Szabó Kamilla-Mária

2014. február 17., 20:252014. február 17., 20:25

2014. február 17., 20:262014. február 17., 20:26

Mivel a január 25-én megtartott tisztújítás eredményét a korábbiakhoz hasonlóan megfellebbezték, az ideiglenesen kijelölt közbirtokossági elnök, Kotró Antal, az alelnök László Albert, és az erdőgazda Bartha Imre hívott össze falugyűlést, amelyen ismertették a helyiekkel a közbirtokosság jelenlegi helyzetét. Az elnök kifejtette, nehéz helyzetbe került a közbirtokosság, ugyanis az állam felé több mint 115 ezer lejes adósságot halmozott fel, amelyhez évente negyven százalék kamatot is felszámolnak. „Amennyiben ezt az összeget nem tudjuk kifizetni március 10-ig, a kászonújfalvi közbirtokosság ellen csődeljárást indít a pénzügy, a kinevezett csődbiztos pedig a tartozások fejében valószínűleg lefoglalja az épületeket, járműveket, különböző eszközöket. Ha ezek értéke nem fedezi a tartozást, akkor elárverezteti a területeket” – magyarázta a megbízott elnök.

Elvehetik a legeltetési jogot is

Kotró azt is elmondta, hogy a csődbiztosnak jogában áll elárvereztetni a kászonújfalvi közbirtokosság tulajdonában lévő 854 hektár legelőt is. Amennyiben ez megtörténik, a helyi gazdáknak nem lesz joguk az említett területeken legeltetni az állataikat – tisztázta. Hozzátette, próbálnak mindent megtenni, hogy ez ne következzen be, de még ők sem ismerik pontosan, hogy a helyzet miként oldható meg, hiszen hivatalosan nincs vezetősége a közbirtokosságnak, ezért aláírási joga sincs senkinek.

Háziorvos szemben a közösséggel

Bálint Tulit Ida, a helyi háziorvos – aki a januári elnökválasztás eredményét megfellebbezte –  nehezményezte, hogy miért kell nekik megoldást keresni, amikor a régi vezetőség kellene feleljen a történtekért, amely az adósságot felhalmozta. Az elnökség és a jelenlévők egymás után próbálták meggyőzni a legtöbb közbirtokossági joggal rendelkező háziorvost, hogy mire számon kérik a volt vezetőséget, az adósságuk megsokszorozódik, és akár az őseik tulajdonát is elvehetik tőlük. Az idős nő hajthatatlan volt, kitartott meggyőződése mellett, hogy nem tudják a magánszemélyek tulajdonában lévő területeket elvenni, főleg úgy, hogy azok nincsenek is birtokba helyezve.

Rendőri beavatkozás a fórumon

Időközben elszabadultak az indulatok, egyre hangosabban próbálták meggyőzni egymást a felek. A jelenlevők a háziorvost akarták elhallgattatni, kiküldeni a teremből. A nő viszont nem volt hajlandó elhagyni a termet, és mellébeszélésnek tartotta a megbízott elnök által felvázolt lehetőségeket. Az ellenkezés odáig fajult, hogy Bálint Tulit Ida fia kihívta a rendőrséget fenyegetés és felbujtás miatt. A helyszínre érkezett rendőrök lecsillapították a kedélyeket, arra kérve a fórum résztvevőit, hogy civilizáltan folytassák a beszélgetést, hallgassák meg egymást véleményét, sajátjukat pedig mérsékelt hangerővel fejezzék ki. A beszélgetés a hatóság jelenlétében folytatódott.

Bálint Tulit Ida nem hajlandó visszavonni a januári tisztújítással kapcsolatos fellebbezését, így továbbra sincs legitim vezetősége a közbirtokosságnak. Kotró végezetül elmondta, az eljárás fejleményeiről – ahogy az eddigiekről is – értesíteni fogják a falubelieket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés