
Fotó: Kristó Róbert
Több ezren vettek részt az első alkalommal megszervezett Madéfalviak Világtalálkozójának programjain. Magyarországról, Svédországból, sőt Kanadából is utaztak haza Madéfalváról elszármazottak a búcsús hétvégére.
2014. június 09., 19:522014. június 09., 19:52
2014. június 09., 20:432014. június 09., 20:43
Háromnapos programsorozattal várták haza a külföldön élő madéfalviakat a hétvégére. A péntektől vasárnapig tartó rendezvényen a vendégek többek között kiállításokat, előadásokat tekinthettek meg, bejárhatták a Siculicidium tanösvény egy részét, beszélgetőesten vehettek részt, illetve elzarándokolhattak a csíksomlyói búcsúra a madéfalvi keresztaljával.
Külföldről is érkeztek haza
Amint azt Szentes Csaba polgármestertől megtudtuk, a Csík LEADER Egyesület által támogatott világtalálkozó programpontjain több ezren vettek részt. Pontos információval nem tudott szolgálni arról, hogy hányan érkeztek Madéfalvára csak a világtalálkozó végett, hiszen hétfői megkeresésünkkor még folyamatban volt az adatok feldolgozása. Ugyanakkor elmondta, a több hazai városból érkezett madéfalvi mellett legtöbben Magyarországról jöttek haza az ünneppel összekötött találkozóra, de volt, aki Ausztriából, Svédországból vagy éppen Kanadából utazott szülőfalujába.
Pozitív visszajelzések
„Sokakat érdekelt a program, sokan vettek részt az egyes eseményeken. Akik itt voltak, azok teljesen feltöltődve mentek haza. Mindenki értékelte, hogy megszerveztük a világtalálkozót, a vendégeink hangsúlyozták azt is, hogy évente meg kellene tartani” – avatott be Szentes. Hozzátette, kérés volt az is, hogy pünkösdkor szervezzék meg, hiszen az ünnepi szabadnapok alatt könnyebben haza tudnak utazni, több időt tölthetnek itthon.
Közkedvelt beszélgetőest
A programsorozat kiemelkedő rendezvénye volt a szombat esti borkóstolóval összekötött beszélgetőest, ahol mindenki felszabadultan társalgott, többen megosztották a jelenlévőkkel, hogy honnan érkeztek, mivel foglalkoznak, hogyan kerültek el Madéfalváról – számolt be a polgármester. Felemelőnek nevezte a vasárnapi zarándokvonatok fogadását, amely után több mint ezer ember vonult a Siculicidium emlékműhöz, ahol megemlékezésen vettek részt. A rendezvény keretében, vasárnap Felcsíkot képviselve Madéfalva is tagja lett a Panoráma Világklubnak, amelynek turisztikai szempontból nagy a jelentősége – emelte ki a községvezető.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!