
Fotó: Veres Nándor
Módosították az ANL-lakások albérleteinek kiszámítási képletét, ennek eredményeképpen egyes városokban jelentősen megemelkedtek a bérleti díjak, Csíkszeredában azonban esetenként nemhogy nőttek volna, hanem csökkentek az árak.
Kormányrendelettel szabályozták az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások bérleti díját. Ennek egy részét az önkormányzatoknak vissza kell utalniuk az országos lakásügynökséghez, a helyben maradó összegből pedig fedezniük kell a fenntartási, főjavítási és egyéb költségeket.
Az új albérleti díjak kiszámításakor figyelembe veszik a bérlők életkorát – ami hátrányosan érinti a 35 éves vagy ennél idősebb lakókat –, valamint a család jövedelmét is. Továbbá nemcsak a szobák számát, hanem a lakás négyzetméterét, a falak vastagságát, illetve az erkélyfelületeket is számításba veszik. Ennek megfelelően az azonos felületű lakásban és ugyanabban a tömbházban élő családok eltérő béreket fizethetnek ezentúl.
A csíkszeredai polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási osztályának vezetőjétől, Salamon Ildikótól megtudtuk, hogy a bérek módosítását akkor vezették be az albérlőknek, amikor a szerződésük lejárt. Csíkszeredában tavaly október 1-jétől, illetve november 1-jétől jártak le a szerződések, azokat újították meg, illetve az új lakók esetében új szerződést kötöttek immáron a kormányrendelet által szabályozott bérleti díjak szerint. Arra a kérdésre, hogy hogyan módosultak az árak, illetve hogy mennyi pénzt kap a városháza a bérekből, egyelőre nem kaptunk választ.
Gabriel Popovici, a Nagyrét utcai ANL-s tömbház egyik lakója érdeklődésünkre elmondta, az új bérszámítással a kétszobás lakásukra csökkent az albérlet díja, korábban 445 lejt, most pedig 370 lej körüli összeget kell fizetniük havonta.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Áramszünet várható több csíkszeredai és csíkszentmihályi háztartásban december 4-én, csütörtökön.
A Csíki-medencében hűlt le a legkevésbé a levegő hőmérséklete szerdára virradóan Székelyföld-szerte.
Több alkalommal is gazdátlanul csatangoló lovakat láttak Csíkszereda utcáin, legutóbb a Hajnal utcában. Noha a rendőrség bírságolhatja a tulajdonosokat, a kóbor állatok elszállítása továbbra is megoldatlan probléma.
Előkészítette a terepet az önkormányzat, így nincs akadálya már annak, hogy Csíkszentsimonban is elkezdjék a bölcsőde építését. A befejezési határidő jövő nyáron van, ami igen közeli, annál is inkább, hogy a kivitelező alvállalkozókat keres.
Ünnepi koncert, szabadtéri korcsolyapálya-megnyitó, Mikulás-vonat és kézművesvásár – színes, kedves Mikulásnapi programmal készülnek Csíkszeredában.
Indul az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített csíkszeredai lakások eladása: 2026. március elsejétől le lehet adni az igénylési iratcsomókat.
Huszadik alkalommal szervezik meg a fogyatékkal élők kézműves kiállítását Csíkszeredában. A promenádon szerdán egyedi alkotásokkal várják az érdeklődőket a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából.
Közúti baleset történt Csíkkozmásnál keddre virradóra: egy autó árokba sodródott és kigyulladt – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Hosszú távon egy új iskolaépület jelentene megoldást a csíksomlyói tanulók számára, ehhez keres alkalmas területet a csíkszeredai városháza. A diákok addig is az erdőalji konténeriskolában maradnak. Régi iskolájukban a jövőben paplakásokat hoznak létre.
szóljon hozzá!