Ezek voltak idén a legnépszerűbb keresztnevek Csíkszeredában

Évről évre csökken a házasságkötések száma Csíkszeredában: míg 2014-ben 244, tavaly pedig 176, idén már csak 164 pár kelt egybe. Csütörtökig összesen 319 gyermeket anyakönyveztek a megyeszékhelyen.

Iszlai Katalin

2016. december 30., 10:242016. december 30., 10:24

A csíkszeredai városháza által rendelkezésünkre bocsátott anyakönyvi adatokból kiderült, 2016-ban (csütörtökig) 319 gyermek született, illetve november végéig 239 haláleset történt Csíkszeredában. A 164 házasságkötés közül a nevek alapján 116 magyarok között köttetett, 29 vegyes házasság volt, illetve 19 román felek között jött létre. A legtöbben, szám szerint 38 pár augusztusban házasodott össze, a másik véglet pedig január, akkor csupán egyetlen lakodalmat tartottak. Áprilisban iktatták a legtöbb születést, abban a hónapban 33 kisbabát anyakönyveztek.

Utánajártunk, hogy a keresztnevek közül melyek voltak a legnépszerűbbek a 2016-os évben. A fiúnevek közül idén legtöbben a Balázs keresztnevet választották, a lányok esetében pedig három név holtversenyben végzett az első helyen: a legtöbben az Alíz, Anna és Eszter neveket választották. A fiúk esetében továbbá a Dávid, Mátyás, Bence és Patrik nevek a legkedveltebbek, a lányoknál pedig a Krisztina, az Ágnes és a Boróka.

A román szülők által leginkább kedvelt fiúnév az Andrei, de népszerű a David és a Cristian is. A lánynevek közül a Ioana és a Sofia, utánuk pedig az Andreea és a Maria a legnépszerűbb.

Érdekességnek számít, hogy egyre kevesebben adják ugyanazokat a neveket gyermekeiknek, hiszen 210 különböző keresztnév szerepel a listán, de ezek közül 129-et csak egyetlen alkalommal választottak a szülők. Akadnak, akik a régi ősmagyar vagy a ritkábbnak számító neveket kedvelik, ezért keresztelték kisbabájukat Kende, Kund, Tas, Koppány, Villő és Vajk nevekre, de az Angyalka, a Bianka, a Flóra, a Lívia és a Kincs is előfordult az újszülöttek nevei között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés