A zászlóperekről és a korrupciós perekről szólt az idei év – elevenítettek fel az idei év történései közül néhányat az újságírók szerdán a csíkszeredai a városházán tartott évértékelő beszélgetésen, amelyen Csíkszereda vezetői voltak a házigazdák.
2016. december 28., 22:302016. december 28., 22:30
Szó esett arról is, hogy az erre az évre tervezett hosszú beruházási listából nem sok valósult meg, mint például a Vigadó épületének felújítása. Szintén befejezésre várnak többek között olyan elkezdett munkálatok, mint a taplocai terelőút kiépítése, a zsögödi Nagy Imre utcának rendbetétele vagy a Csíki Mozi beüzemelése.
Szőke Domokos alpolgármester arról beszélt, hogy szakember- és munkaerőhiánnyal küszködnek, Füleki Zoltán alpolgármester pedig elmondta, az sem segítette a beruházásokat, hogy év közben módosították a közbeszerzési törvényt, amelynek alkalmazási normáit csak szeptemberben tették közzé.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint ugyanakkor jobb lenne, ha kevesebb beruházást terveznének be év elején, amelyeket a rendelkezésre álló erőforrások függvényében meg is tudnának valósítani.
A kötetlen beszélgetés során pozitív eredményekről is szó esett, például így értékelték a Márton Áron Tehetséggondozó Központ felépülését és megnyitását.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!