
Fotó: Iochom Zsolt
Közel 150 végzős diákot búcsúztattak el szerdán a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskolában. A szakadó eső miatt néha gyorsították az eseményeket az ünnepségen, annak vidám hangulatát azonban a rossz idő sem tudta elmosni.
2012. június 06., 18:552012. június 06., 18:55
2012. június 07., 09:112012. június 07., 09:11
A közigazgatási, gazdasági, turisztikai, rendezvényszervezői, kereskedelmi és gasztronómiai technikus osztályok hagyományos módon a Joannes Kájoni Szakközépiskola hátsó udvarán, a szülők, ismerősök gyűrűjében vettek búcsút iskolájuktól. A város egyetlen kétnyelvű szakközépiskolájából hét osztály ballagott el idén.
A szerdai kicsengetési ünnepségen György Emőke igazgató azt kívánta a ballagóknak, hogy legyen erejük a mindennapok küzdelméhez, tudjanak éretten dönteni és azt tanácsolta, merjenek a szívük szerint élni és cselekedni. „Rajta, bontsatok vitorlákat, fogjátok be a céljaitoknak megfelelő szelet, keressétek a saját kikötőtök fele vezető utat” – búcsúzott a diákoktól az igazgató. A román tannyelvű osztályoktól Cristinel Glodeanu igazgató-helyettes köszönt el.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester azt mondta el a ballagóknak, hogy egy olyan szakasz zárult le most az életükben, amelyre ha visszanéznek, szebbnek és tartalmasabbnak tűnik majd, mint amilyen valójában volt, és amelyből több erőt meríthetnek, mint azt gondolják. A polgármester beszédében kiemelte azon diákokat, akik nemcsak a tanulásban, hanem például a sportpályákon vagy a munkahelyükön is teljesítettek, amint ugyanis kihangsúlyozta, az életben nemcsak tanulással, tudással kell helyt állni, hanem cselekvéssel is. Arra kérte a a ballagókat, úgy álljanak helyt az életben, hogy életútjukkal a székely emberek, a csíki emberek, az iskola és a város hírnevét öregbítsék.
Hargita Megye Tanácsa nevében Rafain Zoltán megyei tanácsos búcsúzott a ballagóktól, mondván, a tudás az egyetlen, amit soha nem vehetnek el tőlük.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
Megemlékezést tartanak szerdán, augusztus 26-án az úzvölgyi katonai temetőben – tájékoztatott Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala.
Közel két éve működnek Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtőpontok. Noha a szelektív hulladékgyűjtés terén vannak kedvező tapasztalatok, a rendszer működésével továbbra sem elégedett a városvezetés, és a rongálások is aggasztók.
szóljon hozzá!